2p
Nem túl fényes számokat közölt az autógyártó.

A jen erős árfolyama miatt csökkent a Toyota Motor Corp. első féléves működési eredménye és nyeresége, az autógyár azonban ennek ellenére is felfelé javította korábbi éves prognózisát. A Toyota Motor Corp. az április-márciusi pénzügyi éve első felében 13,07 ezer milliárd jen, az előző évinél 7,2 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 1,12 ezer milliárd jen működési eredményt ért el az egy évvel korábbi 1,58 ezer milliárd után.

A bevétel a jen árfolyamának az erősödése miatt csökkent annak ellenére is, hogy az autógyár növelte értékesítéseit az év első felében. Az első félévben a Toyota 5,07 millió autót adott el világszerte, többet az egy évvel korábbi 4,98 milliónál.

Öt éve ez az első alkalom, hogy a Toyota az előző félévinél alacsonyabb működési eredményt ért el. Az első félévben a Toyota 946,17 milliárd jen nettó nyereséget ért el, 24,8 százalékkal kisebbet az előző év ugyanezen időszakához képest.

Azért optimisták maradnak

Az első féléves forgalom és eredmény csökkenése ellenére is a Toyota felfelé módosította korábban kiadott éves eredmény prognózisát. Működési eredménye eszerint a korábban jelzett 1,60 milliárd jen helyett 1,70 milliárd jen lesz. Ez az előző évhez képest 40.4 százalékos csökkenés. Az éves nettó nyereség 1,45 milliárd jen lesz, 33 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

A Toyota éves értékesítési várakozását viszont 10,15 millió autóról 10,10 millióra csökkentette. A folyó pénzügyi évre vonatkozó átlagos devizaárfolyam előrejelzését dollárban 102 jenről 103 jenre, euróban 113 jenről 114 jenre emelte a Toyota.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG