2p

A pénteki Magyar Közlönyben ez az egyetlen rendelet jelent meg. Ilyen lépésre eddig még nem volt példa a veszélyhelyzetre való tekintettel. 

A veszélyhelyzetre való tekintettel állami felügyelet alá eddig még egyetlen céget sem vont az állam - mostanáig. A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében ugyanis pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni székhelyű, tőzsdei társaság, Kartonpack Nyrt. Hogy erre miért volt szükség, az nem derült ki a rendeletből. 

A magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára fog eljárni a cég élén. 

Feladatai közé tartozik majd a cég működőképességének fenntartása, dönthet olyan ügyekben is, melyek kizárólag a társaság közgyűlési hatáskörébe tartoznak. Sőt, 

Juhász Edit leválthatja a társaság vezető képviselőit, felügyelőbizottságának tagjait, a képviseleti joggal rendelkező személyek képviseleti jogát is korlátozhatja vagy megszüntetheti. 

Jelen lehet bármilyen tárgyaláson, felülvizsgálhatja a szerződéseket, betekinthet a számlákba is. 

A Kartonpack Nyrt. első ránézésre nem tűnik olyan társaságnak, mely a létfontosságúnak tekinthető ágazatok egyikébe tartozna. Fő tevékenysége ugyanis papír csomagolóeszköz gyártása. A cég honlapja szerint azonban a partnereik között kiemelt helyet foglal el a gyógyszeripar, ami esetleg indokolhatja az állami felügyelet alá vonást. 

A társaságnak 2019-ben 2,5 milliárd forint volt, amiből a végére kicsivel több mint 8 millió forint nyereség maradt az előző évi 100 millió forint után. A cégnél az Opten adatai szerint 103 fő dolgozik. 

A cég papírjai az elmúlt napokban elég jól teljesítettek, két nappal korábban a részvények még 14 ezer forintos áron forogtak, az árfolyam pénteken cikkünk írásakor elérte már a 18 500 forintot. A pénteki kereskedésben dél után néhány perccel 5,71 százalékos pluszban voltak a papírok. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG