2p

Együttműködési megállapodást írtak alá.

A 4iG cégcsoport tagja, a 4iG Űr és Védelmi Zrt. (4iG S&D) és a EUTELSAT SA kötelező érvényű együttműködési megállapodást (MoU) írt alá hétfőn a tavaly november 20-án bejelentett HUSAT program megvalósítását érintő frekvenciahasználati jogokhoz és pályapozíciókhoz kapcsolódóan – közölte a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A HUSAT program a legnagyobb, magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló műholdprogram Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban. A HUSAT programban a 4iG S&D egy geostacionárius pályán keringő telekommunikációs műholdat (HUGEO), valamint további nyolc, alacsony földkörüli pályán keringő, nagyfelbontású, VHR1 földmegfigyelési műholdat (HULEO) tervez 2032-ig pályára állítani, és a műholdak élettartama során üzemeltetni. A HULEO konstellációban hat elektrooptikai (HUEOP) és kettő szintetikus apertúrájú radar (HUSAR) műhold kering majd – ismertették.

Megkötötte a megállapodást a 4iG
Megkötötte a megállapodást a 4iG
Fotó: 4iG

Az együttműködési megállapodás tárgyát jelentő, és az EUTELSAT SA által a 4iG S&D-nek bérbe adandó pályapozíciót és frekvencia jogokat a felek a megállapodás alapján bizalmasan kívánják kezelni, ugyanakkor ezzel a bejelentéssel a 4iG S&D megerősíti, hogy az MoU jelentős mértékben hozzájárul a HUSAT program sikeres működéséhez – írták.

A EUTELSAT SA egy vezető, több pályán saját műholdakat üzemeltető vállalat, amely több mint negyven éves múltra tekint vissza műholdflotta üzemeltetésében. Jelenleg 34 geostacionárius pályán és mintegy 600 alacsony pályán lévő távközlési műholddal rendelkezik, valamint műholdpozíciós jogok és frekvenciák kezelésével foglalkozik, együttműködve a nemzetközi és a francia szabályozó hatóságokkal – tájékoztatott a 4iG Nyrt.

Címkék: Vállalat 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:48
A várakozásokat messze felülmúló sikerrel zárult a Vulcan Shield Hungary (VSH) első hivatalos állásbörzéje Békéscsabán. Több százan jelentkeztek az állásokra.
Vállalat A Wizz Air felfüggesztette a Közel-Kelet felé tartó járatait
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:16
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát – közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
Vállalat Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:02
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) 176 600 000 euró (majdnem 70 milliárd forint) össznévértékű kötvénykibocsátást valósított meg, valamennyit sikeresen lejegyezték – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
Vállalat Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
Bózsó Péter | 2026. február 27. 16:07
A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.
Vállalat Arab befektető száll be a 4iG-ba
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:31
A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.
Vállalat Kiváló hír jött a Richterről
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:46
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP). A készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként.
Vállalat Történelmi eredmény a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:32
Ez a legerősebb pénzügyi eredményük, további növekedési lehetőségek is vannak.
Vállalat Ötödével növelte árbevételét az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:16
A nyereség viszont csökkent – de csak átmenetileg.
Vállalat Nőtt a bevétel, de csökkent az eredmény a Richternél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:44
Idénre pedig „magas egyszámjegyű” növekedést várnak.
Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG