4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bizonytalanok a munkáltatók, béremelésben sem nagyon gondolkodnak.

A munkaadói oldal képviselői számára a reálbérek megőrzése és a munkahelyek megtartása, a munkavállalói oldalon pedig a munkabérek reálértékének további növelése az elsődleges szempont a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásokon - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) csütörtökön, amelyről az oldalak egy-egy résztvevője nyilatkozott az MTI-nek.

Nehéz helyzetben a munkáltatók és a munkavállalók

Mészáros Melinda, a Liga elnöke elmondta, a VKF munkavállalói oldalának tagjai - a Liga, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége - csütörtökön egyeztek meg arról, hogy a bértárgyalások első fordulóján, november 24-én hány százalékos béremelési javaslatot képviselnek. A Liga a csütörtöki egyeztetésen a munkabérek reálértékének megőrzésére, javítására és ezáltal a dolgozói szegénység leküzdésére helyezte a hangsúlyt.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A szakszervezet számára fontos a munkavállalók bruttó bérét terhelő járulékok - például a személyi jövedelemadó -  csökkentése is, hiszen ezáltal a dolgozók nettó keresete nő.  A mostanihoz hasonló nehéz helyzetben még sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem volt. A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt még nem lehet tudni, hogy mi várható 2021-ben, illetve, hogy a járvány mely ágazatokat érinti majd hosszú távon a legkritikusabban.

Éves bérmegállapodást javasolnak

A VKF-en a kormány képviselői, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek arról már megegyeztek, hogy a jelenlegi helyzetben egy éves bérmegállapodást kell kötni - mondta a Liga elnöke, aki ugyanakkor jelezte, ebben a megállapodásban véleményük szerint már azt is rögzíteni kell, hogy a következő években milyen szintre akarják emelni a minimálbért és a garantált bérminimumot.  

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta, a munkáltatói szervezetek a vállalkozásoknak küldött kérdőívek segítségével mérték fel a vállalkozások helyzetét és jövő évi terveiket. Ezekből kiderült, a vállalkozások bizonytalanok, nem tudják, hogy a járvány meddig tart és milyen további gazdasági hatásai lesznek, ezért béremelésben egyelőre nem is nagyon gondolkodnak.

A szövetséghez tartozó vállalkozások foglalkoztatási problémákat nem jeleztek, hiszen a kiskereskedelmi szektor a válság egész ideje alatt működött. Számukra a nehézséget a járvány elleni védekezéssel összefüggő plusz költségek okozták.

Nehéz tárgyalások jönnek

Zs. Szőke Zoltán szintén nehéz tárgyalásokra számít, ugyanis szerinte a vállalkozásoknak a béremeléshez szükségük lesz a gazdaság kedvező változására, ezért nem is biztos, hogy január 1-től következik majd be a béremelés.

Ugyanakkor megjegyezte, optimizmusra ad okot, hogy a vállalkozások egy része az igénybe vett foglalkoztatási támogatásoknak köszönhetően nem bocsátott el dolgozókat, valamint, hogy a kormány az idén júliusban a munkaadókat terhelő szocho mértékét 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökkentette.

A szövetség elnöke szerint mindezek hatására egyrészt a keresetek reálértékének a megőrzése, másrészt pedig minél több munkahely megvédése lehet a bértárgyalások alapja. Hozzátette, bizakodásra ad okot, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelezte, részt kíván majd venni a bértárgyalásokon, ez pedig azt jelzi, a kormány számára fontos ez az ügy.

Zs. Szőke Zoltán a reményét fejezte ki, hogy a kormány a javaslatával segíteni fogja, hogy a bértárgyalásokon érdemi megállapodás szülessen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG