3p

Januárban lesz egy éves a One, de a márkát már nyár végén többen említették a piackutatóknak, mint a korábbi Digit, vagy a Vodafone-t. Néhány hónap alatt 35 százalékkal növelték a vezetékes internetszolgáltatásuk értékesítését, és hamarosan bevezetnék az 5,5G-t.

Évfordulós sajtótájékoztatót tartott a One Magyarország. A márkát tavaly november elején mutatták be, a szolgáltatás pedig januártól működik ezen a néven.

Az első év eredményei között szerepel, hogy a szolgáltatásuk ma már a magyar háztartások többségében (54 százalékában) elérhető, amellyel a Yettel 27 százalékos, illetve a Telekom 65 százalékos lefedettsége között helyezkednek el a piacon. Összesen 6,4 millió lakossági előfizetést kezelnek, ezek közül 3,6 millió helyhez kötött, 2,8 millió pedig mobil előfizetés.

A One 1,6 millió tévé-előfizetővel ezen a téren piacvezető, a vezetékes internet-szolgáltatásoknál és a mobil szolgáltatásoknál a második helyet foglalja el. Utóbbi területen nagyobb különbséget kell lefaragni.„Tíz hónap alatt megfogható közelségbe került a piacvezető pozíció, különösen a vezetékes internet-szolgáltatás terén” – mondta Hunyady Beatrix, a cég lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. A vezérigazgató, Bányai Tamás hozzátette: az előfizetők jelenlegi számában még nem szerepelnek a PR-Telecom ügyfelei, amely a 4iG tulajdonában van. „A DirectOne műholdas tévé előfizetőit sem tartalmazzák az adatok: ennek a tranzakciónak a lezárása novemberben várható” – tette hozzá.

A mobiloknál még van mit behozni

Az első év marketingkampánya hatásosnak bizonyult a vállaltnál. A több évtizedes háttérrel rendelkező elődmárkáknál (például a Vodafone-nál, vagy a Diginél) már nyár végén többen említették a One-t elsőként. A gigabites internet-szolgáltatásuk értékesítése 35 százalékkal nőtt az elmúlt három hónapban az előző hónapok átlagához viszonyítva. Lapunk kérdésére Hunyady elmondta:

ebben a növekedésben nincsenek benne a korábbi DIGI-, vagy Vodafone-ügyfelek, csak a potenciális versenytársaktól érkezők.

Szolgáltatásuk ma már a magyar háztartások többségében (54 százalékában) elérhető
Szolgáltatásuk ma már a magyar háztartások többségében (54 százalékában) elérhető
Fotó: One

A vállalat a mobil szolgáltatások terén szeretné a legnagyobb mértékben növelni az ügyfelei számát. A márka bevezetése (tehát január) óta minden hónapban, mindkét versenytárrsal szemben pozitív volt a számhordozási egyenlegük, és egyedüliként növelték a piacrészüket az elmúlt évben.

Összeálltak a repülők, jön az 5,5G

A One-nak összesen 3600-4000 bázisállomása van Magyarországon, ezek közül 440-et az elmúlt egy évben építettek fel. Emellé 350 nagy kapacitású állomást is telepítettek, és 2028-ig összesen 1000 bázis felépítését vállalták. „A One gigabitképes vezetékes internete 2,5 millió háztartásban elérhető. Az optikai gigabites internettel 60 ezer új háztartást fedtünk le ebben az évben, a hagyományos hibrid-koax hálózatokat pedig 50 ezer háztartásban bővítettük idén” – mondta Szabó István, a cég hálózati technológiáért felelős vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: szeretnék bevezetni az 5,5G-t, ami 1 gigabit feletti letöltési sebességet jelent másodpercenként.

A jelenlegi One a korábbi Vodafone Magyarország (és UPC), Digi, Invitech és Antenna Hungária cégekből állt össze. A One márkát tavaly november 6-án mutatták be, az elmúlt egy évet úgy Bányai úgy jellemezte: négy repülőgépet kellett a levegőben szétszedni és újra összerakni. Az új márkacsoportot bonyolítja, hogy a vezetékes infrastruktúrát október 1-től a 2Connect név alatt működtetik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG