Sem a környezetre, sem a munkásaikra nem figyelnek.
Az Index cikke szerint brutális körülmények között tartja a munkásait a népszerű gumicukor-gyártó. A portál a német ARD televízióra hivatkozva írja: az édesség előállításához szükséges kanraubaviaszt Brazíliában gyűjtik be, ez a fa azonban az ország legszegényebb régiójában nő csak. Így az ott élőket gyakorlatilag éhbérért dolgoztatják, egy viaszmunkás napi 40 brazil reált kap, amiért gyakran egész nap dolgoznia kell. Ráadásul a munkakörülmények is katasztrofálisak, sok helyen nincs elegendő ivóvíz, és a munkások mosdóba sem tudnak elmenni – mivel az sincs.
Emellett a gyártáshoz szükséges zselatin beszerzésekor sem körültekintő a gyártó, ezt ugyanis olyan cégtől szerzik be, ahol kínozzák az állatokat. A sertéstelepen az állatok szűk ketrecekben, a saját mocskukban kénytelenek élni, az elhullott tetemeket pedig az élő állatok között hagyják. A riportra már reagált a Haribo, elmondásuk szerint saját vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Az ARD riportját itt nézheted meg teljes egészében:
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.