1p
A szerkesztőségünknek is megküldött reakció szerint mindez nem igaz.

A napi.hu tegnapi, általunk is átvett cikkét megcáfoló közlemény szerint alaptalan az az állítás, hogy 300 falusi kispostát zárhatnak be az önkormányzati választások és a rezsiutalványok kézbesítése után.

Azt ugyanakkor megerősítették, hogy a kisdombegyházi postát valóban kénytelen bezárni a Magyar Posta, mert az önkormányzat szeptember közepén felmondta az ingatlan bérleti szerződését, onnan október 21-ig ki kell költözni, ezért ekkortól mobilpostai járatot fognak működtetni Kisdombegyházán, úgy ahogy azt más hasonló nagyságú településeken is teszik.

A Posta közleménye szerint a létszámhiány mértéke sem olyan drasztikus, mint az a cikkben szerepelt, mivel a létszámhiány mértéke ugyanakkor a dolgozói létszám egyszázaléka körüli mértékű, amely szerintük nem kiemelkedő a magyar gazdasági szereplők között. Emellett kiemelték, hogy a hiányzó postások problémáját elismerik, és minden erejükkel azon vannak, hogy a küldemények ennek ellenére mindenkihez időben megérkezzenek.

Az eredeti cikk. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Föld körüli adatközpontot fejleszthet a 4iG 100 millió dollárért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:27
A magyar vállalat ugyanekkora összeget fektethet be az Axiom Space-be, amely Kapu Tibor űrutazásában is kulcsszerepet játszott. 
Vállalat Ég az olajfinomító! – ezúttal a Chevroné, Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:57
Korábban oroszországi és ukrán olajfinomítókban kitört tűzesetek szerepeltek a hírekben, most viszont az amerikai olajvállalat El Segundo finomítója gyulladt ki Los Angelesben.
Vállalat Még a vártnál is jobban megy a Tescónak
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:16
Sikeresen vette fel a harcot a diszkontláncokkal a cég.
Vállalat Felforgatta a piacot az új magyar neobank, hol nyitnak számlát a vállalkozók?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:43
Egyértelmű verseny folyik a bankok között a vállalkozók kegyeiért, ingyenes számlavezetéssel és házon belül ingyenes utalással kell versenyeznie a hagyományos bankoknak.
Vállalat Elon Musk nem lehet boldog: már nem a SpaceX a világ legértékesebb cége
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 14:07
Letaszították a trónról. 
Vállalat Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:29
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
Vállalat Berobbant az M&A piac, kapósak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:06
Történelmi rekordot döntött a hazai vállalatfelvásárlások száma.
Vállalat Végzett a 4iG, ez az új távközlési felállás
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:37
A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, 2Connect márkanév alatt.
Vállalat Veszteséggel zárta az első félévet az AKKO Invest
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:10
Csaknem változatlan bevétel mellett egyszeri tételek miatt keletkezett veszteség – közölte a társaság kedden.
Vállalat Az MBH Bank még szorosabban működik együtt a rendőrséggel a digitális csalások ellen
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 18:10
Együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG