4p

Az Adaptive Media kereskedelmi igazgatója a Media-Digital Hungary virtuális térben zajló konferencia előadójaként számolt be arról, milyen kettős folyamat játszódott le az online térben az elmúlt hónapokban, illetve mire lehet számítani a következő időszakban.

A cikk eredetileg a media1-en jelent meg.

A Media-Digital Hungary (az idén éppen 25 éves Media Hungary virtuális térben zajló karanténos kiadásának) második napja egyik kerekasztal-beszélgetésének vendége volt Horváth Tamás, az Adaptive Media kereskedelmi igazgatója, aki arról beszélt, hogyan hatott a koronavírus-világjárvány a magyar digitális reklámpiacra és a tartalomfogyasztásra.

3000 évvel több idő a digitális térben

A szakember a moderátor, Kőszegi András kérdésére elmondta, hogy a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT )/ Gemius mérése alapján márciusban a magyar lakosság összesítve háromezer évvel több időt töltött online tartalmak fogyasztásával, mint egy évvel korábban, 2019 márciusában. Ez jelentős növekedésnek tekinthető. Különösen nagy növekedés volt az online híroldalak látogatottságában.

Korábbi cikkünk a pandémia a globális médiára gyakorolt hatásairól: A világ vezető lapjait is megroppantotta a koronavírus-válság

Feleződő hirdetési bevételek

Azonban hiába robbant be az internetezés és nőtt meg meredeken a híréhség, a tartalomszolgáltatások iránti igény, ugyanis ezt a bevételek növekedése egyáltalán nem követte le. Sőt, Horváth Tamás iparági szereplőkkel is konzultálva, illetve személyesen is úgy tapasztalta, hogy idén áprilisban és májusban a 2019 április-májusi hirdetési bevételek nagyjából megfeleződtek.

Vagyis miközben a tartalomszolgáltatóknak megnövekedett igényszintet kellett kiszolgálniuk és több tartalommennyiséget állítottak elő a szerkesztőségek, ez nem hogy nem járt a bevételeik növekedésével, de még jelentős csökkenést is el kellett szenvedniük.

A pániknak vége, kezdenek visszatérni a hirdetők

Az Adaptive Media kereskedelmi igazgatója szerint pánikreakció volt a hirdetési kampányok leállítása a tavasz során. Mivel nem tudták az üzleti élet szereplő, mi vár rájuk, úgy érezték, itt a világvége, egyszerűen leállították, amit csak tudtak. Sok hirdető emellett azért lépett vissza, mert elmaradtak rendezvényeik, be kellett zárniuk, ellehetetlenült a működésük, vagyis nem volt miért népszerűsíteniük az adott szolgáltatásokat, termékeket.

A jó hír, hogy a hirdetők egy jelentős része nem teljesen lemondta a már megrendelt kampányokat, „csak” elhalasztotta azokat. Ezzel együtt a hirdetési bevételek egy része várhatóan már nem fog visszatérni idén.

Horváth Tamás úgy látja, mostanra a hirdetők kezdenek visszatalálni a reklámpiacra, éledezőben van a piac, hiszen

tisztában vannak vele a gazdaság szereplői is, hogy ha a szolgáltatásaikat, termékeiket el akarják adni, akkor ehhez szükségük van médiahirdetésekre, a fogyasztók megszólítására.

Horváth Tamás úgy látja, hogy fokozódó verseny várható a talpon lévő üzleti szereplők között, hogy ki és hogyan tud fogyasztókat szerezni. Ebben kihagyhatatlan lesz a hirdetés, a reklámozás.

Korábbi cikkünk a hazai médiaállapotokról: A koronavírus-járvány eddigi hatása a magyarországi médiavállalatokra

Az Adaptive Media kereskedelmi igazgatója szerint a médiafogyasztási szokások megváltozása, az e-kereskedelem megélénkülése és a digitalizáció is segítheti majd a digitális médiapiacot.

Visszatér a fogyasztás, újra verseny lesz

A Media-Digital Hungary konferencián nem sokkal később előadott Kis Gergely, az eNET piackutató cég vezetője is, aki néhány kutatási eredmény ismertetését követően azt tanácsolta a hirdetőknek, hogy mihamarabb térjenek vissza a reklámpiacra, ha nem akarnak vevőket veszíteni, ha el akarják adni a termékeiket és nem akarnak lecsúszni az újraindulásról.

Kozák Ákos, az Impetus Research alapítója is arról beszélt, hogy szerinte az év következő időszakában elkezdhet visszatérni a fogyasztás a megszokott szintre.

(media1)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG