3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A közel 16 ezer gigawattórányi villamosenergiát, ami a hazai fogyasztás 36 százalékát fedezte.
(Fotó: Wikipedia)

Több rekordot is döntött tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: minden korábbinál több villamos energiát állított elő, és a biztonság, valamint a blokkok rendelkezésre állását tekintve is a tavalyi volt az eddigi legjobb év – mondta el Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.

Rekordot döntött az áramtermelés

A villamosenergia-termelés 1,2 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a paksi atomerőműben. A 15 834,4 gigawattórányi termelés az erőmű történetében a legmagasabb érték. Ezzel a négy blokk a hazai villamosenergia-igény 36,2 százalékát fedezte, míg a hazai termelés 52,7 százalékát tette ki. A társaság nettó árbevétele 172 042,6 milliárd forint volt, fél százalékkal maradt el a megelőző évitől – ismertette Hamvas István.

A Paksi Atomerőmű energiatermelésében részt vevő főberendezések sematikus ábrája. Forrás és nagyobb méretű grafika: atomeromu.hu

Kevesebb volt a baj

Kevesebb volt az úgynevezett jelentésköteles események száma, tavaly minden eddiginél kevesebb, tizenöt ilyen esemény történt, de ezek egyike sem érte el a nemzetközi INES-skála legalsó, egyes szintjét – számolt be a vezérigazgató hozzátéve, hogy két év alatt 10 százalékot erősödött, 2015-ben 84 százalékos volt a biztonságikultúra-index.

A legjobbak között

Szintén rekordot könyvelhetnek el az atomerőmű teljesítmény-kihasználása tekintetében, a négy blokkra vonatkozó adat 2015-ben 90,4 százalék, ami dobogós helyet jelent a hasonló nukleáris blokkok nemzetközi rangsorában. Hamvas István hozzátette, hogy a négy paksi blokkból három a világ legjobb öt reaktora között van e mutató szerint.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt év végén megkezdődött a 15 hónapos üzemeltetési ciklusra való áttérés, amely során a reaktorok szétszerelésére a korábbi 11 helyett 14 hónapos üzemidő után lesz. Az átalakítás eredményeként csökken a karbantartási, nő az üzemben töltött napok száma.

Milliárdos beruházások

Hamvas István elmondta, hogy ez a beruházás összevethető a korábbi teljesítménynöveléssel, ami kevesebb mint 5 milliárd forintos ráfordítás nyomán évi 11 milliárd forint többletbevételt eredményezett. Az új üzemanyagciklusra történő átállás kétmilliárd forintos beruházási költsége évi 3 milliárd forintos árbevétel-növekedést eredményez.

Idén újabb hatékonyságnövelő fejlesztés kezdődik az atomerőműben. A turbina átalakítás a vezérigazgató tájékoztatása szerint 600 millió forint befektetést igényel és 30 megawatt teljesítménynövelést eredményez.

Hamvas István arra is kitért, hogy az 1-es és 2-es blokk után tavaly év végén a befejeződött a 3-as blokk üzemidő hosszabbításának műszaki megalapozása is, és a múlt év végén benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz az engedélykérelmet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG