2p
A Fővárosi Törvényszék szerint nem hatályos a főváros és a Mahir Cityposter Kft. közti szerződésbontásról szóló nyilatkozat.

A törvényszék közleménye szerint "a bíróság megállapította, hogy a 2015. október 22-én kelt, a felek között fennálló szerződésre vonatkozó felmondó nyilatkozat hatálytalan". A főváros még 2006-ban kötött szerződést a céggel, főleg hirdetőoszlopok kihelyezésére és üzemeltetésére, a haszonbérleti szerződést azonban az önkormányzat tavaly ősszel felmondta.

A Mahir még novemberben kérvényezte, hogy a bíróság nyilvánítsa a szerződésbontást érvénytelennek, ez majd idén januárban elsődlegesen azt kérték, hogy a már folyamatban lévő per jogerős befejezéséig tiltsa el a bíróság az önkormányzatot attól, hogy a kft. tulajdonát képező hirdetőoszlopokat elbontassa. A bíróság végül egyesítette a két ügyet, és első fokon a cégnek adott igazat.

Sehogy sem érvényes

A bíróság részletesen kifejtette, milyen szempontok alapján vizsgálta a felmondó nyilatkozat hatályosságát. A Fővárosi Önkormányzat még 2015. október 29-én közölte a Mahir Cityposter Kft.-vel a felmondó nyilatkozatát, amit a cég nem fogadott el, és ezt november 2-án faxon közölte az önkormányzattal. A polgári törvénykönyv rendelkezései szerint ha az azonnali hatályú felmondást a haszonbérlő három napon belül nem veszi tudomásul, akkor a haszonbérbeadó további nyolc napon belül a bírósághoz fordulhat. Ha a haszonbérbeadó, vagyis ez esetben az önkormányzat nem így jár el, akkor a felmondás a hatályát veszti. Jogi szempontból tehát nem hatályos a szerződésbontás.

A jogi akadályokon kívül a felmondás feltételei sem élnek, amik hatályossá tehetnék a szerződésbontást. Az önkormányzat korábban felmondási okként hivatkozott arra, hogy a környezetszennyezést mérő oszlopok valójában máshonnan érkező adatokat tettek közzé, illetve a wifi szolgáltatás nem volt megfelelő egyes építményeknél. A bíróság álláspontja szerint azonban ezek a körülmények már korábban, 2011-ben is kiderültek egy átfogó ellenőrzés alkalmával, akkor azonban az önkormányzat nem bontott szerződést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG