Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
Egyre kevésbé látszik a megoldás, a kiadók többsége már visszahívta a könyveit a boltokból.

Ahogy arról már korábban is írtunk, nagy egyeztetések zajlanak az Alexandra könyváruház sorsáról. A mostani krízist ugyanis az idézte elő, hogy a cégcsoport boltjait üzemeltető Wolf-CRS Kft. irányítása alá került Rainbow Kft., valamint a nagykereskedelmi funkciót ellátó Könyvbazár Kft. kölcsönös követelésekkel lépett fel egymással szemben, miközben az utóbbinak óriási, milliárdos tartozása van a kiadók felé. A kiadók így elejét vették a további káosznak, és sokan már visszahívták a könyveiket az Alexandra hálózatából.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közleménye szerint a kiadók 30-60 nap elteltével peres úton próbálhatják majd behajtani a követeléseiket a Könyvbazártól. A szakma egyébként azt követeli a felektől, hogy ne az árukészleten, hanem a könyvelésen legyen a hangsúly az egyeztetések során. Például az értékesített kötetek után járó árrést haladéktalanul különítsék el, és utalják el időben a kiadók számára, elkerülve azt, hogy sajátjukként bánjanak a kiadók tulajdonával. A fórumon a helyzet tisztázása érdekében felmerült a büntetőfeljelentés eszköze is.

Nem lesz egyszerű dolga a kiadóknak

Ez a válság a kiadóknak sem kedvez, a könyvek visszavonásával ugyanis 5-10 milliárd forintnyi árukészlet zúdult a nyakukba, ráadásul ennek a szállítását és raktározását is nekik kell finanszírozni. Ez viszont egy óriási leárazási hullámot indíthat el, ami ugyan a könyvmolyoknak jó hír, a könyviparnak azonban egy újabb pofont jelentene. Ez egyébként a rendszerváltás óta összesen négy válságidőszakot élt túl. Hosszú távon azonban még a mostaninál is drágábbá válhatnak a könyvek. Az Alexandra megmentésére egyébként 3 milliárd forint állami támogatást kértek, ezzel kapcsolatban még nincs megegyezés.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az Erste begyújtotta a rakétát a gyermekek pénzügyi nevelésében
Natív tartalom | 2025. szeptember 8. 09:55
Az OLED kijelzős plasztikon felvillannak a rakéta ablakai fizetéskor, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója együttműködésében egy különleges bankkártya jelent meg a bank kínálatában, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste felmérése szerint a szülők  többsége fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban beszéljenek a pénzügyekről. A bank a tavaly kiadott edukációs mesekönyv, a Cserebere az erdőben mellett az idén a gyerekek nyelvén megfogalmazott kisokossal is segít a szülőknek.
Vállalat Óriási fúzió készül a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:44
A 4iG megvásárolja a Rába többségi tulajdonát. 
Vállalat Jó hírt közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:11
Megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest.
Vállalat Új, nagy hatótávú, gyorsan tölthető akkumulátort mutatott be a kínai CATL
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 06:20
A kínai akkumulátorgyártó óriás, a CATL bemutatta elektromos járművekhez (EV) készült új akkumulátorait az európai piacra.
Vállalat Keményen kritizálta az EU-t a BMW vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 12:54
Oliver Zipse szerint komoly hibát követ el az Európai Unió a belső égésű motorok 2035-től tervezett betiltásával.
Vállalat Az Alzheimer ellen is védelmet nyújthat a cukorbetegeknek szánt népszerű gyógyszer
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 10:37
Az Alzheimer-kór elleni küzdelemben teszteli GLP-1 gyógyszereit a Novo Nordisk. 
Vállalat Magyarországon is megveti a lábát a kínai Zara?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 17:36
Már több száz boltja van világszerte az Urban Revivonak.
Vállalat Nincs növekedés, sok az adó – bírálta a kormányt a bankvezér
Herman Bernadett | 2025. szeptember 4. 17:18
A gazdasági teljesítmény gyenge, az ATM-ek csak viszik a pénzt, miközben alig lesz rajtuk tranzakció, az Otthon Start viszont tarolni fog a hitelpiacon – hangzott el a K&H Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. 
Vállalat Akkorát kaszál a Lockheed, hogy még Moszkvában is felkaphatják a fejüket rá
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 09:52
Ez a cég történetének legnagyobb megrendelése.
Vállalat Jókora megaláztatás érte a Porschét
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 09:06
Nagyot estek a részvények, itt a következmény.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG