2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fellebbeznek az EJEB keddi ítélete ellen.
MTI Fotó: Komka Péter

A kormány fellebbezni fog a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen, amely "nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Mint ahogy arról beszámoltunk, az EJEB keddi ítéletében kimondta, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait.

Az Emmi erre úgy reagált, a korábbi gyakorlat szerint minden kiadó saját maga szállíttatta ki a tankönyveit, majd a központosítás nyomán a terjesztési feladatokat a KELLO látta el. Ez a rendszer mára egyértelműen bevált, valamennyi tankönyv egyszerre érkezik meg az iskolákba, átlátható módon és olcsóbban - írta a minisztérium.

Igen, nem jártak jól

"Az, hogy egyes cégek ezzel nem jártak jól, valószínűsíthető, de a tanulók és a családok egyértelműen nyertesei az átalakításnak: a családok 2013-ban 7,23 milliárd forintot költöttek tankönyvekre, 2018-ban pedig 1,5 milliárd forintot, emellett a kormány bevezette az ingyenes tankönyvellátási programot" - közölte a tárca.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 64 milliárd forint készpénz naperőművekért – itt a Mol nagy dobása
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 18:55
Szerződést kötöttek egy cég megvásárlására.
Vállalat Ezt intézte Washingtonban Orbán Viktor? Komoly lépésre készülhet a Mol
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 18:11
A Lukoil érdekeltségeit vinné a vállalat. 
Vállalat A bizalom az egyik legfontosabb tényező a bankok és a vállalkozások közötti kapcsolatban
PR | 2025. december 4. 12:22
A gazdasági környezet változása új alapokra helyezte a vállalatfinanszírozást Magyarországon. A bankok egyre inkább partnerként működnek együtt ügyfeleikkel, miközben a vállalkozások is tudatosabban, hosszú távú szemlélettel hoznak pénzügyi döntéseket. A Garantiqa támogatásával készülő Cégkassza Podcast legújabb adásában Győr Tamás, a CIB Bank kis- és középvállalati üzletágvezetője beszélt a vállalati hitelezés jelenlegi trendjeiről, a garanciavállalás fontosságáról, valamint a bizalmon alapuló bankolás jelentőségéről.
Vállalat Megvenné a Lukoil eszközeit az egykori pornócsászár
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 20:19
Az osztrák üzletember, Bernd Bergmair Washingtonig ment, és ügyvédje is jó befektetésnek tartaná a Lukoilt. Azt azonban nem árulta el, melyik Oroszországon kívüli eszközt választaná.
Vállalat A CATL bejelentette, mikor kezdődik a sorozatgyártás a debreceni akkugyárban
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 15:54
A CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatója Debrecenben tett nagy bejelentést. Azt is elmondta, hogy a jövő év első negyedévében ezerről ezerötszázra növelik a dolgozói létszámot.
Vállalat Nincs minden rendben az Airbus háza táján? Itt egy újabb jel
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 11:10
Nem tudják leszállítani a vállalt gépmennyiséget.
Vállalat Tovább nyomul a 4iG a hadiiparban
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 10:45
Tovább erősödik a stratégiai védelmi ipari együttműködés a 4iG és az EDGE Group között.
Vállalat Mobilszolgáltatót és fegyvergyártó céget vásárolt a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 18:43
Erősen indult az év utolsó hónapja a 4iG-nek: egy nap alatt két ügyletük is lezárult. A Netfone 99 százalékét, illetve a Gestamen 90 százalékát szerezték meg.
Vállalat Európa-szerte elfordulnak a Teslától az autóvásárlók
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 17:07
Franciaországban, Spanyolországban és Hollandiában is visszaesett a regisztrált új Teslák száma novemberben. Az egész évet nézve sem jobb a helyzet, egyre kisebb szeletet tudhatnak magukénak az európai autópiacon.
Vállalat Budai magánklinikát vett a Mészáros Csoport
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 16:25
Többségi tulajdonrészt szerzett a Mészáros Csoport a Mind Klinika Zrt.-ben és annak leányvállalataiban. Mészáros Lőrinc a klinika szolgáltatásait a munkavállalói cafeteria elemei közé is beépítené.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG