2p
Pénz még nem jött az állami szemétfelelőstől, hiány viszont van a szállítóknál, akik már most segítségért kiáltanak.

A szemétszállítás átszervezési nehézségeire hivatkozva már 56 szolgáltató kért előzetes támogatást a hulladékpénzek kezelésével megbízott állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től - írja a Népszabadság csütörtöki számában.

A második legnagyobb hulladékszállító Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. például egészen pontosan 879 millió forint veszteséget könyvelhetett el 2015-ben. Ők 600 000 ember hulladékszolgáltatásáért felelnek. A lap által megkérdezett könyvvizsgáló szerint nincs más megoldás, 1 milliárd forintot kell injektálni a cégbe. Eddig leghangosabban a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. fakadt ki a fenntarthatatlanság miatt.

Az NHKV úgy tűnik észbe kapott: az igényelt összegek elbírálásával párhuzamosan a kifizetések elindultak. A pénzügyi igények kielégítése végett az NHKV Zrt.-nek 25 milliárd forint tartalék áll rendelkezésére - mondta Csizmadia Tamás, az NHKV szóvivője.

Így alakul át a rendszer

Mint emlékeztetett, az állam legkésőbb július 1-jei hatállyal megvonta a helyi - jellemzően önkormányzati - szemétszállítók számlázási jogát. A tarifát akkortól mindenkinek az újonnan alapított, állami NHKV-nak kell befizetni, tehát az ekkor keletkező bevételeket nem tudják visszaforgatni a többnyire hiánnyal küszködő cégek a működésbe.

A továbbra is helyükön maradó nonprofit szolgáltatók ezek után az NHKV-tól kapják meg a továbbműködésükhöz szükséges, különböző megfontolások szerint kiszámított anyagi forrásaikat. A lap arról ír, hogy a hulladékcégek anyagi ellehetetlenüléstől tartanak. Csizmadia Tamás szerint ugyanakkor a közszolgáltatók anyagi problémái semmiképp nem vezethetők vissza az átállásra, hisz a cégeknek - kevés kivételtől eltekintve - most még amúgy is az áprilisban beszedett díjakból kellene működniük. A szóvivő hangsúlyozta: a hulladékszállítás semmilyen körülmények között nem állhat le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG