2p
Tavasszal már élesben is működhet az önjáró autók tesztelésére megálmodott zalaegerszegi tesztpálya.
Szijjártó Péter megtekintette az épülő zalaegerszegi autóipari tesztpályát (Forrás: MTI Fotó, Varga György)

Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját - írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztériumra hivatkozva.

Az év végén átadandó modulok között lesz a fogadóépület, amelyben rendezvények tarthatók, a műszaki épület, amely a tesztpályahasználók bázisa lesz, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz. Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas. 

A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül, ebből fizetik a kivitelezés mellett a műszaki beszerzéseket, a teljes projekt előkészítését és tervezését, valamint a terület-előkészítés összes költségét is.

Az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya egy néhány hónappal ezelőtti képen. MTI Fotó: Varga György


A minisztérium közlése szerint a tesztpálya használata iránt a vártnál is sokkal nagyobb az érdeklődés, de konkrét neveket nem adtak ki a titoktartási szerződésekre hivatkozva. Annyit közöltek, hogy szinte minden jelentős TIER 1 komplett európai rendszerfejlesztővel és a legtöbb európai autógyárral már létesült kapcsolat, illetve már egyeztetnek is.

A tervek szerint az éles működés 2019 tavaszán indulhat.

Vezető nélküli autók

Az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, Lepsényi István korábban elmondta: 15 éven belül már olyan autók járhatnak az országban, amikben nem lesz vezetőülés.

A teszt- és az autópálya között épp ezért egy úgynevezett „okos útszakaszt” kívánnak létrehozni, így azok a kocsik, amik jól teljesítenek az előbbin, azok kipróbálhatják magukat a gyorsforgalmi úton, élesben is. Lepsényi szerint ez a járműgyártóknak is remek lehetőséget kínál, hogy kutatásaikat és fejlesztéseiket Magyarországra hozzák, mivel itt rendelkezésre áll a teszteléshez szükséges infrastruktúra.

Az önvezető autókról korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG