2p
Négy nappal Andy Vajna halála után a Mészáros-kör átvette a TV2 irányítását.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Január 24-én, négy nappal Andy Vajna halála után rendkívüli közgyűlést tartott a filmmogul érdekeltségei közé sorolt TV2 Média Csoport Zrt., írja a Válasz Online.

A közgyűlésre az Andrássy út 59. szám alatti villaépületben került sor, amely Mészáros Lőrinc tőzsdei társaságainak központja. A TV2 új elnöke az igazgatóság egyik tagja, az Echo TV vezéreként is működő Vaszily Miklós lett, "aki egyértelműen az Orbán–Mészáros-vonal delegáltja". Bekerült a megújult igazgatóságba a Mészáros-féle tőzsdei cégek jogi képviseletét ellátó Kertész Tamás József, valamint a felcsúti expolgármester érdekeltségeivel régóta szimbiózisban működő Duna Aszfalt Kft. ügyvédje, Czira Szabolcs Sándor, az útépítő céget birtokló Szíjj László veje.

A TV2 január 24. óta regnáló igazgatóságában Vaszily, Kertész és Czira mellett egyértelműen Mészáros-lekötelezettnek számít Barna Zsolt is, aki az MKB Bank bejövetele óta (az MKB hitelezi a TV2-t - a szerk.) erősíti a csúcstestületet. A  kereskedelmi adó mai igazgatóságában tehát négy Mészáros-ember áll szemben négy "Vajna-árvával", de az elnököt már az előbbi lobbicsoport adja, írja a Válasz Online.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG