2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A svájci Aryzta AG vette meg a fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó Fornetti Kft.-t. Az ár titokban marad.
Palásti József, a Fornetti alapítója. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Fornetti elérte növekedésének a határát, ezért döntött a tulajdonos az eladás mellett – mondta Szabó József, a Fornetti Kft. korábbi ügyvezetője, Sebastian Goodinggal, a Fornetti új ügyvezető igazgatójával szerdán sajtótájékoztatón, Kecskeméten.

A tranzakcióval a világon a harmadik, Európában piacvezető pékárugyártó svájci cég közép-kelet-európai jelenlétét kívánja erősíteni a Fornetti alapjain – indokolta a cég felvásárlását Sebastian Gooding.

A felek üzleti titokra hivatkozva a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra. A cég közleménye szerint a Fornettit alapító Palásti József ezentúl stratégiai tanácsadóként és márkanagykövetként fogja segíteni a cég fejlődését, a jelenlegi menedzsment pedig az új ügyvezető irányításával a helyi kulturális hagyományokon és üzleti értékeken alapulva fejleszti tovább a vállalatot. 

A több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ egyik legnagyobb fagyasztott pékipari termékeket forgalmazó vállalata, négy kontinensen üzemeltet pékségeket, több mint 60 márkanév alatt, élelmiszeripari árbevételének 47-47 százaléka származik Észak-Amerikából, illetve Európából.

A cégről számokban

A Fornetti Kft. Magyarországon 800 alkalmazottat foglalkoztat, külföldi leányvállalatainál még 500 dolgozójuk van, a cég árbevétele 2014-ben megközelítette a 20 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Fornetti Kft. tavaly mintegy 5 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, amelyből az export mintegy 6,4 milliárd forintot tett ki.

A társaság adózás utáni nyeresége meghaladta a 976 millió forintot a 2013-as 850 millió után. Az 1997-ben alapított Fornetti Kft. Kelet-Európa legnagyobb péküzeme, amely az indulás évében 658 tonna pékárut értékesített. 2014-ben már 31,7 ezer tonnát gyártott és értékesített.

A kecskeméti központú cégnek Temesváron, valamint Szófiában is van péküzeme. A Fornetti ezer partnerből álló franchise hálózatot is működtet.

A társaság legutóbbi tőzsdei jelentése szerint 2014-ben 4,8 milliárd eurós árbevétel mellett 566 millió eurós adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITA) eredményt ért el, bevételeit 6,8 százalékkal, eredményét 19 százalékkal növelte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
Vállalat Tovább növelné részesedését az Echo Investmentben a WING Csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:22
Önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a lengyel Echo Investment valamennyi fennmaradó részvényére a WING Csoport tulajdonában álló Lisala. A magyar ingatlanfejlesztő vállalatcsoport részvényenként 5,20 lengyel zlotyt kínál, az ajánlatot október 30. és november 30. között fogadhatják el a részvényesek. A WING hosszú távon is növelné tulajdonrészét, ugyanakkor fenntartaná az Echo Investment tőzsdei jelenlétét.
Vállalat Fény az alagút végén az egyik európai autós óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 12:23
A bevételek és az eladások szerint nem, de a profit így is szépen alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG