9p
A TV2 elmúlt nagyjából hatéves történetében tényleg minden benne van, amit a jelenlegi gazdasági és politikai elit, azaz a NER működéséről tudni érdemes.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

„Kiváló üzleti érzékét és megbízhatóságát a végvári katonák által a portyák során megszerzett zsákmány elosztása és elárverezésére rendezett aukciók rendezettebbé tételében is sikerrel alkalmazta”.

Mások mellett ezt is megtudhatjuk a vállalat honlapján arról az Abraham Goldmannról, akiről a TV2 – mostanra valószínűleg lezáruló – átvételében központi szerepet játszó cég a nevét kapta. Elosztás ebben a tranzakcióban is volt, a rendezettebbé tétel viszont elmaradt. Sőt, az amúgy sem egyszerű tulajdonosi szerkezetű kereskedelmi tévé köré olyan céghálót húztak, hogy komoly kutatómunka kell annak kiderítésére, kik a végső haszonélvezők. Most azonban még legalább nagyjából meg lehet ezt tenni, de a tulajdonosok már gondoskodtak róla, hogy ne sokáig tudhassuk biztosan, ki áll a tévé mögött.

A NER tükre

A TV2 elmúlt nagyjából hatéves történetében tényleg minden benne van, amit a jelenlegi gazdasági és politikai elit, azaz a NER működéséről tudni érdemes. Bizalomhiány, céges trükközések, biztosítékok, biztosítékok biztosítékai, a politikai ellenfelek kijátszása, a média irányba állítása.

A csatorna egészen 2013 végéig a német ProSiebenSat1-é volt, ekkor vásárolta meg a TV2 akkori vezetése. Bár a menedzsment letett egy finanszírozási modellt, ami alapján a németeket ki akarták fizetni, sokan már ekkor sem hitték el, hogy biztosítékok nélkül belement volna a P7S1 a dologba. Mivel pedig az üzleti tervet jórészt a jövőbeli bevételre alapozták – amiről már akkor tudni lehet, hogy állami hirdetések nélkül nem lesz elég – a kezdetektől Fidesz-közeli érdekeltségeket sejtettek a háttérben.

Végül csak szűk két évvel később vált biztossá, hogy a 2013-ban még a Fidesz gazdasági atyaúristeneként ténykedő Simicska Lajos egyik széfjében valóban pihent egy opciós szerződés a TV2 megvásárlására.

Az ekkor azonban a miniszterelnökkel már kifejezetten rossz kapcsolatban lévő Simicska üzleti köre ezzel sem tudta megszerezni a csatornát, mert – némileg leegyszerűsítve – időközben úgy szabták át a TV2 körüli egyre komplexebb céghálót és annak tulajdonosi viszonyait, hogy Simicskáék csak egy kiüresített cégre nyújthatták be igényüket.

Így a kereskedelmi csatornát végül Andy Vajna vette meg a korábbi menedzsmenttől. Vajna abszolút bizalmi ember volt, így tulajdonképpen senkinek nem fordult meg a fejében, hogy nála is hasonló biztosítékokat építettek a rendszerbe, mint a korábbi tulajdonosoknál. Ezért merült fel kifejezetten hangsúlyos kérdésként az egykori filmügyi biztos januári halálát követően, hogy mi lesz a TV2 sorsa.

A NER-nél azonban – ha nem is teljesen kiforrott formában – már ekkor volt forgatókönyv a tévé átvételére. Köszönhetően annak, hogy akármennyire is a Fidesz bizalmi embereként élt a fejekben Andy Vajna, volt biztosíték.

Méghozzá erősebb, mint anno Simicskáék kezében, valószínűleg pont azért, mert az a modell korábban már elbukott.

Beindult a vészterv

Áprilisban írtuk meg, hogy cégiratok szerint a filmmogul már 2016-ban eladta a TV2-t. Ez pedig csak azért nem derült ki, mert az új tulajdonos nem vette a nevére a céget: előlegként 2016 és 2018 között ugyan közel 20 milliárd forintot fizetett ki, mégsem jegyezték be részvényesként. A trükközésben sokat segített, hogy Vajna nem közvetlenül birtokolta a csatornát, hanem egy céghálón keresztül. A vevő, a BusinessHelp Kft. pedig ebbe szállt be.

A BusinessHelp az ügylet idején még egy 60 éves cinkotai nő tulajdonában volt, ám öt nappal Andy Vajna halála előtt egy fiatal vállalkozó, Fári Ádám vette át a társaságot. Már akkor lehetett azonban sejteni, hogy sokáig ő sem marad tulajdonos, és a TV2 végül a Takarékbank elnök-vezérigazgatójához, Vida Józsefhez kerülhet. Fári Ádám ugyanis maga is a Takarékbankban dolgozik, közvetlenül az elnök alatt, ráadásul már korábban is kapcsolatba került céges ügyekben Vidával.

Ezen a ponton már a Takarék-vezér sem kívánt árnyékban maradni, és egy nappal azt követően, hogy cikkünk miatt kérdéseket küldtünk az ügy közvetlen érintettjeinek, közleményben jelentette be: Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. nevű cégén keresztül vásárolná meg a TV2-t. Ami végül több lépésben meg is történt: a BusinessHelp a nevére vette a TV2-t (illetve annak többségi részesedését), Fári Ádám pedig eladta a BusinessHelpet az Abraham Goldmannak.

Közben a kereskedelmi csatorna köré egy elég komplex cégbirodalmat építettek fel, részben a Vajna-féle vállalati háló átvételével (az ábrán kékkel), részben új, a már említett szereplők bevonásával (az ábrán narancssárgával).

Megbízható és diszkrét

Ám ami ennél is érdekesebb, hogy egy friss cégirat szerint papíron nem is a plénum elé kiálló Vida József a legnagyobb tulajdonos a TV2-ben, hanem a Takarék-vezér állandó üzlettársa, Gál Miklós, és egy eddig kevésbé ismert vállalkozónő neve is feltűnik. Persze ez első ránézésre nem feltétlenül látszik, mivel a komplex cégháló nem ér véget az Abraham Goldmannál. A megbízható és diszkrét jelzőkkel jellemzett 16. századi zsidó kereskedőről elnevezett vállalatban ugyanis nemcsak magánszemély tulajdonosok vannak, hanem más cégek is, sőt végső soron az Abraham Goldman magának is részvényese.

Ha ezeket kiszűrjük, akkor a csatorna mögötti cégháló központi cégének tulajdonosi struktúrája hivatalosan elvileg így néz ki:

Igen ám, de az eddig komolyabb vállalkozásokban nem igazán forgó N. Szilviának szinte biztosan nincs ekkora részesedése. Annak a cégnek a tulajdonosi hátteréről ugyanis közel hétéves az utolsó elérhető pontos információ, amin keresztül elvileg ő is birtokolja a TV2 egy részét. A vállalat beszámolói viszont elég egyértelműen arra utalnak, hogy időközben (egészen pontosan 2016-ban) új tag(ok) jelent(ek) meg a vállalatban*.

Nem lenne meglepő, ha az új tulajdonosok ugyanazok lennének, akik az Abraham Goldman többi részét is kézben tartják.

N. Szilviának ugyanis szép számmal voltak már üzleti kapcsolatai, különösen Vida Józseffel. Az üzletasszony felügyelőbizottsági tag abban a – szintén közvetve a Takarék-vezérhez köthető – cégben, amely a Fidesz-közeli tévébiznisz más cégeit megszerezte május elején, ráadásul Vida céghálójában több társaság is egy olyan Ferenc körúti lakásba van bejegyezve, amely N. Szilvia egy vállalatának tulajdonában áll*. Mások mellett a BusinessHelp és Abraham Goldman is itt székel.

Az érintett céget, illetve N. Szilviát kerestük a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos kérdéseinkkel, de egyelőre nem kaptunk ezekre választ.

Szép csöndben lett egy tévéje

Szóval még azt sem lehet kizárni, hogy ezzel a rejtve maradt részesedéssel esetleg Vida Józsefé a TV2 többsége, azonban az elérhető adatokból nem így tűnik; az pedig biztos, hogy üzlettársának közvetve legalább 38 százaléka van a kereskedelmi csatornában. Ami elég jelentős tulajdonhányad ahhoz képest, hogy Gál Miklósról sokáig szinte egyáltalán nem esett szó a TV2 kapcsán, de más ügyletekben sem nagyon. Pedig neki is elég színes NER-közeli múltja van: állandó partneréhez hasonlóan – ahogy a Válasz Online fogalmazott néhány hónapja – a takarékszövetkezeti integráció egyik motorja, és akárcsak Vida József, Gál Miklós is Mészáros Lőrinc egyik bevált embere.

Olyannyira, hogy július 1-jén a felcsúti milliárdos tőzsdei birodalmának irányítását is átvette: az Opus Nyrt. vezérigazgatója lett.

A 24.hu két hónapja ennek kapcsán írt részletes cikket Gál üzleti ügyeiről, amiből kiderült, hogy nem teljesen egyértelmű, miből lehetett pénze a vállalkozónak például a TV2-be beszállni. Az üzletember ugyanis nem szerepel az itthoni milliárdos toplistákon, és bár igen szép cégbirodalmat épített ki, ezekből „nyereségek helyett inkább kamatoztatható kapcsolatrendszer bontakozik ki”. Akárcsak abból, hogy vállalatai mellett rengeteg fontos társaságban tölt be vezető pozíciókat. És nem mellesleg az elmúlt években az üzletben lényegében összenőtt Vida Józseffel.

Megkönnyítik a TV2 csendes eladását

Most tehát nagyjából tudni lehet, hogy kik állnak a TV2 mögött, ez azonban nagyon hamar megváltozhat. Az átvétel lezárása után ugyanis az Abraham Goldman Zrt. tulajdonosainak egyik első dolga egy közgyűlés összehívása volt, ahol arról döntöttek, hogy az eddig papíralapon nem, csak elektronikusan létező (úgynevezett dematerializált) részvényeiket kinyomtatják. Ez manapság annyira nem általános, a cégek többsége nem állít elő értékpapírokat nyomdai úton, mert költséges és macerás.

Megvan azonban az az előnye, hogy így tulajdonképpen nyom nélkül lehet adni-venni őket.

Egy ilyen tranzakcióhoz ugyanis nagyjából elég annyi, hogy magán az értékpapírokon átírják a tulajdonos nevét. Ráadásul az új alapszabály szerint (amit a változások miatt teljesen átírtak) a részvények átruházásához még a társaság beleegyezésére sincs szükség. Így pedig szép csendben el lehet adni az Abraham Goldmann Zrt.-t TV2-stül tulajdonképpen bárkinek, még egy 60 éves cinkotai nőt sem kell beiktatni az ügyletbe.

Az Abraham Goldmann Zrt.-nél rákérdeztünk, hogy miért tartottak fontosnak egy ilyen kérdést, illetve arra is, hogy kik állnak pontosan a társaság mögött. Kérdéseinkre Vida József azt válaszolta, hogy mivel a cég

más entitások számára végez vagyonkezelési tevékenységet vagyongyarapítási, vagyonmegőrzési, illetve hasznosítási célok eléréséhez, ezért – mint a nemzetközi gyakorlatban általában – magának a vagyonkezelő cégnek a tulajdonosi háttere másodlagos.

Ahogy szerinte az is, hogy a társaság papírjait nyomtatott részvények formájában kezelik, hiszen mivel magáncégről van szó „a tulajdonosok saját belátásuk szerint dönthetnek tulajdonrészük sorsáról, esetleg más tulajdonostársak bevonásáról is”.

Ennél részletesebb választ kaptunk arra a kérdésünkre, hogy milyen szerepet szeretnének játszani a TV2 életében, és vannak-e további médiapiaci terveik. Vida József szó szerint úgy fogalmazott, hogy

társaságunk a TV2 médiaportfóliójának megvásárlását nem szakmai, hanem kifejezetten pénzügyi befektetésként kezeli, amelynek célja a stabil értékteremtő működés. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy társaságunkat a TV2 portfólió esetében nem a betűk, hanem a számok érdeklik. Ez azt jelenti, hogy a TV2 műsorpolitikájába, tartalmi kérdéseibe nem kívánunk beleszólni, ez nem a társaság szakterülete, így ezt a tevékenységet a megfelelő szakemberekre bízzuk.

(G7)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG