4p

Stratégiai megállapodást kötött a piac egyik meghatározó szereplője, a Generali Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) a hazai biztosítási szektor jövőjét meghatározó képzési program támogatására.

A partnerség célja a felsőfokú biztosítási és pénzügyi szaktanácsadó képzés további megerősítése, az iparág szakember-utánpótlásának biztosítása, valamint a biztosítási kultúra színvonalának emelése Magyarországon – közölték a felek.

A stratégiai megállapodást Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítési területért felelős igazgatósági tagja, Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója és Erdős Mihály a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója írták alá
A stratégiai megállapodást Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítési területért felelős igazgatósági tagja, Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója és Erdős Mihály a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója írták alá
Fotó: Generali MBTSZ

Egyetemi szakképzés

A kétféléves egyetemi képzés 2023 szeptemberében indult el a Széchenyi István Egyetemen, 2025 szeptemberétől már a Dunaújvárosi Egyetemen és a Miskolci Egyetemen is elérhető a szak. A képzés már a kezdetektől olyan úttörő jellegű szakmai összefogáson alapul, amelyet korábban az Alfa Biztosító, az Allianz Hungária, a CIG Biztosítók, a Groupama, az MBH Bank, az Union Biztosító, az UNIQA Biztosító, a SIGNAL IDUNA Biztosító is stratégiai partnerséggel támogatott. A Generali csatlakozásával immár az egyik legnagyobb és legmagasabb ügyfélszámú szereplője is aktívan támogatja a program fejlődését és kiterjesztését.

A képzés első félévének szorgalmi időszaka nemrég zárult le, amelyben több mint 70 hallgató vett részt az iparágból és iparágon kívülről érkezve, jól szemléltetve a biztosítási szaktanácsadói hivatás iránti erős érdeklődést és növekvő bizalmat. A tananyag átadását mintegy 50 fős, tapasztalt iparági szakemberből álló oktatói kar biztosítja, akik a gyakorlati tudásra, az esettanulmány-alapú oktatásra és az ügyfélközpontú szemléletre helyezik a hangsúlyt.

Hosszú távú versenyképesség

A magyar biztosítási piac hosszú távú versenyképessége szempontjából meghatározó, hogy minél több olyan szakember álljon rendelkezésre, akik átfogó, aktuális és etikus működésre épülő kompetenciákkal segítik az ügyfelek döntéseit. Az EIOPA 2025-ös Insurance Risk Dashboard adatai szerint az európai biztosítási szektor makro- és piaci kockázatai továbbra is kiemelt figyelmet igényelnek, miközben a klimatikus és ESG-jellegű kockázatok is egyre nagyobb súllyal jelentkeznek. Ez a környezet ráirányítja a figyelmet a magas szintű, szakmai tanácsadásra és tudatos kockázatkezelésre, ami indokolttá teszi a biztosítási szakemberképzés fejlesztését.

Az MBTSZ stratégiai célja, hogy 2030-ig legalább ezer szakember rendelkezzen a hazai piacon elérhető legmagasabb szintű biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képesítéssel, amelyre az iparág egyre szélesedő összefogása ad stabil támogatást. A partnerség a képzés szakmai fejlesztésén túl az oktatási és piaci szereplők közötti folyamatos tudástranszfert is erősíti annak érdekében, hogy a hallgatók naprakész és alkalmazható biztosításszakmai ismereteket sajátítsanak el.

„A Generali számára a biztosítási kultúra fejlesztése nem csupán szakmai cél, hanem a társadalmi felelősségvállalás része. Az MBTSZ-szel való partnerségünk célja, hogy hozzájáruljunk a hazai biztosítási szektor szakembereinek fejlesztéséhez. Hiszünk abban, hogy a piac fenntartható fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy szakmai felkészültség és a felelősség kéz a kézben járjon” – mondta Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítési területért felelős igazgatósági tagja.

„A képzést azzal a céllal indítottuk el, hogy visszaadjuk a biztosítási szakma szellemi méltóságát – és olyan szakembereket képezzünk, akik a biztosítási iparágat horizontálisan és vertikálisan ismerik és értik: az alapfogalmaktól a komplex kockázatkezelésig, a termékismerettől az etikus ügyféltámogatásig. A célunk nem pusztán a szakmai utánpótlás biztosítása, hanem egy olyan gondolkodásmód megerősítése, amelyben a biztosítás nem adminisztráció, hanem bizalmi küldetés. A Generali Biztosító csatlakozása újabb bizonyítéka annak, hogy a legnagyobb piaci szereplők is készek stratégiai felelősséget vállalni a tudás, a jövő és az ügyfél érdekében” – fogalmazott Keszthelyi Erik, az MBTSZ elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG