4p
Észre sem vesszük, de fokozatosan beépül az életünkbe a gépek közötti kommunikáció, a machine-to-machine.

Bár a hűtőnk még nem küld sms-t, ha elfogyott a tej, de a pénztárgépekben, a taxikban vagy az ipari szektorban lévő több tízezer SIM kártya jól érzékelteti, hogy az M2M már ma is a mindennapok része – Magyarországon is.

Király István

Király István, a Vodafone vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában az alábbi távközlési trendeket emelte ki:

- Az ügyfél egyre több szolgáltatást vár el egyre kevesebb díjért.

- Növekszik az adat iránti igény – elsősorban a mobileszközökön. Részben emiatt is szükségesek a 4G-fejlesztések.

- A vállalati ügyfelek konvergens igényeket támasztanak: egyre inkább elvárják, hogy a vezetékes és mobilszolgáltatások közt összhang legyen, illetve a mobileszközön található információkat az asztali gépükön is elérjék.

- A gépek közötti kommunikáció szerepe is erősödik.

- Fokozódik a mobilbiztonságra való igény.

A pénzügyi válság a távközlési ágazatban is megtette hatását: 2009 vége felé, 2010 elején egy nagyobb törés következett be. Ennek egyik legszembetűnőbb eredménye, hogy a cégek telekommunikációs igényei ugyan folyamatosan növekednek, de a szolgáltatásokhoz minél kevesebb pénzért szeretnének hozzájutni. A távközlési társaságoknak emiatt komoly erőfeszítésüket kell tenniük, hogy kisebb költség mellett is minél jobban fejlesszék a hálózataikat – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Jön a Big Data

Az utóbbi években az okostelefonokon és az egymással kommunikáló eszközökön továbbított adatmennyiség számottevően növekedett, és ez még mondhatni csak a kezdet. Király István példaként említette: ha valaki letesz ma egymás mellé egy 3G-s és egy 4G-s telefont, akkor a csatlakozási idők közötti különbség mindössze néhány tizedmásodperc lesz. Tehát azoknál a funkcióknál, amelyek jelenleg a felhasználók számára fontosak, még nem szembeötlő az eltérés. A negyedik generációs hálózatok előnyei inkább a következő években rajzolódhatnak majd ki, amikor az ügyfelek egyre több adatot továbbítanak a készülékeken.

Az innovációs hullám és a mobilalapú eszközök terjedése egyfajta társadalmi átrendeződést is beindított. Elég csak a digitális bennszülöttekre, a digitális bevándorlókra és a „lemaradókra" gondolni.

Az M2M már a spájzban van

A gép-gép kommunikációt vannak, akik egyenesen a harmadik ipari forradalomként emlegetik. Király István szerint a „forradalom" szó abban az értelemben nem túlzás és nem PR-fogás, hogy az M2M hatására erős minőségi változás következik be. Ez pedig nemcsak technológiai fejlesztéseket jelent: a berendezések hálózatba kapcsolásával és a folyamatos adatgyűjtéssel gyökeresen megváltoznak a cégek üzleti folyamatai, az ügyfélkapcsolatai és a pénzügyi elszámolási rendszere is.

Intelligens eszközök élesben

– Online kassza: a szakértő a hazai gyakorlati példák között említette a pénztárgépeket, amelyek SIM kártya segítségével továbbítják a forgalmi adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

– Áramfogyasztás: a nagyobb iparvállalatoknál az energiafogyasztást percre pontosan ki lehet számolni szintén a csatlakoztatott eszközöknek köszönhetően. Magyarországon az ágazatban több tízezer SIM működik, amelyek valós időben mérik, hogy a berendezések mennyire terhelik meg a villamos hálózatot. De a vízátemelő szivattyúknál is népszerű az ilyen megoldás.

– Időjárás-előrejelzés: meteorológiai előrejelzések is készíthetőek M2M-es szenzorok segítségével. Az országban több száz helyen találhatóak olyan érzékelők, amelyek folyamatosan gyűjtik az adatokat a légnyomásról, a talajnedvességről vagy a szélirányról.

– Úton a smart home felé: a magyar háztartásokban egyelőre ritkábbak az intelligens megoldások, de a riasztók esetében például egyre gyakoribb, hogy vezeték nélküli hálózaton is képesek kommunikálni.

Nemzetközi példák

– Repülés: vannak légitársaságok, amelyek a repülőgépek földi tartózkodása során SIM kártyán keresztül továbbítják az adatgyűjtők adatait, majd felszállás előtt kikapcsolják, aztán újabb földet éréskor ismét bekapcsolják azokat.

– Biztosítás: néhány mediterrán országban a biztosítók csak akkor engedik felszerelni a háztetőkre a vízmelegítőket, ha azokat nyomásmérővel is ellátták. A SIM kártyával működő készülékek ugyanis azonnal jelzik, ha túlságosan megemelkedik a nyomás a házban, és túlmelegedés vagy robbanásveszély áll fenn.

A teljes interjút meghallgathatják a Gazdasági Rádió oldalán! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG