2p

A társaság úgy számol, több autót tudnak majd eladni - főleg a luxus kategóriában és az elektromos hajtásúak körében.

A német Bayerische Motoren Werke AG (BMW) az autóeladások növekedésére számít az idén, elsősorban az elektromos és luxusjárművek értékesítésének az emelkedése révén – közölte a cég szerdán.

Az MTI beszámolója szerint a BMW idén 8-10 százalék közötti árrésre számít a kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) alapján a tavalyi 8,6 százalék után az autógyártó szegmensben.

Tavaly kevesebb autót adtak el - de az elektromos autók aránya nőtt

A BMW autók eladása tavaly 4,8 százalékkal, 2 millió 399 ezer 636-ra csökkent elsősorban a félvezető alkatrészek hiányának, illetve a kínai koronavírus-korlátozásoknak a hatására. Ugyanakkor a BMW elektromos járműveinek eladása tavaly több mint kétszeresére, 215 ezer 752-re nőtt.

Több autót adnának el idén, ehhez létszámbővítésre is készülnek. Fotó: Pixabay
Több autót adnának el idén, ehhez létszámbővítésre is készülnek. Fotó: Pixabay

18 milliárd euró fölött az adózott eredmény, 8,5 eurós osztalék jön

Az autógyár szerdán megerősítette a március elején előzetesen ismertetett pénzügyi adatait: tavaly az adózás előtti eredménye 23,51 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 16,06 milliárd euróval, az adózott eredménye 12,46 milliárd euróról 18,58 milliárd euróra nőtt, a bevétele pedig 28 százalékkal, 142,61 milliárd euróra emelkedett.

A társaság a tavalyi teljesítmény alapján törzsrészvényenként 8,5 eurót, elsőbbségi részvényenként 8,52 eurót kíván osztalékként kifizetni az egy évvel korábbi 5,8 euró, illetve 5,82 euró után - írja az MTI.

A BMW az idén 1-5 százalék közötti létszámnövelést tervez a jelenlegi 149 ezer 475-ről.

Címkék: Vállalat BMW
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
Vállalat Már a végkielégítésekről tárgyalnak az Electrolux jászberényi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 11:24
Hatszáz embert küldenek el, 2026 végén bezár a gyár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG