2p
Nem kis tömeg versenyez a könyváruház 9 milliárdjáért, 102 hitelező adta be a követelést.

Ahogy arról már korábban is többször írtunk, egyre nagyobbra dagad a botrány az Alexandra-bolthálózatot is üzemeltető Matyi Dezsőhöz köthető cégbirodalom körül. Jelenleg összesen 102 hitelező, köztük könyvkiadók, önkormányzatok, bankok és maga az adóhatóság is kilincsel az Alexandránál, összesen több mint 9 milliárd forintra tartanak igényt. Az azonban kérdés, hogy ki lehet valóban jogosult a könyváruház vagyonára, ezt közölte a felszámolást végző Kvantál Kft. a Privátbankár.hu-val.

Az ügy még 2014-ben pattant ki, ekkor ugyanis a könyvesboltokat üzemeltető Pécsi Direkt Kft. csődközeli állapotba került, a felszámolást 2015. március 24-i kezdőnappal hozták meg a cég ellen, ez még mindig zajlik. Az eltelt másfél évben a cég értékesítette a készleteit, összesen 5 milliárd forint értékben adtak túl könyveken, hanghordozókon és a könyvesbolti berendezéseken. A bizományosi, bérleti és egyéb szerződéseket átruházta a Rainbow Üzletlánc Kft.-re és a Könyvbazár Kft.-re.

A dupla csavar

A felszámoló szerint ugyanakkor a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát ekkor jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva, átruházta más cégekre, akik nem fizették ki pénzben a vagyon ellenértékét. Emiatt a felszámoló számos pert indított, hogy visszakövetelje a vagyont ezektől a cégektől, például a Wolf-CRS Kft., a Könyvbazár Kft., a Matias-Borászat Kft., és a Rainbow Üzletlánc Kft.-vel szemben is. Így valójában bár követelnek, valójában egyikük sem jogosult rá, ráadásul számos átjátszott cég is mára a csőd szélére került.

„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingóságok jogos tulajdonosa a Pécsi Direkt, így a Kvantál Kft., mint felszámoló, az általa képviselt 102 hitelező – köztük önkormányzatok és az adóhatóság – érdekeit védi. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni” – hangsúlyozta Máhrné dr. Kazareczki Éva, a felszámoló cég ügyvezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG