2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Több mint 1,7 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre bicskei telephelyén a Spar.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tavaly több mint 1,7 milliárd forintnyi saját forrást fordított arra, hogy 7500 négyzetméteres húsüzemét egy szeletelő részleggel és oktatóközponttal 10 900 négyzetméteresre bővítse.

Erwin Schmuck, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly Berlinben mindössze 8 hentes szakember végzett, de Magyarországon is jelentős szakemberhiány alakult ki. Az oktatóközponttal ezen szeretnének javítani.


A cégvezető emlékeztetett arra, hogy a három osztrák család tulajdonában lévő cégcsoport 1963-ban nyitotta első húsüzemét Grazban, azóta 8 húsüzemük működik. Ezek közül a legfiatalabb, a legmodernebb és a legnagyobb kapacitású a bicskei, amely 11 évnyi sikeres működés után bővült.

Új védjegy

A cég Regnum tálcás húsai esetében nemrégiben engedélyt kapott a Kiváló Minőségű Sertéshús védjegy használatára. Ezzel kapcsolatban Németh Antal a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, nem szokványos védjegyről van szó, mert nem minták alapján formálnak véleményt az adott termékekről, hanem laboratóriumi vizsgálatok, ellenőrzések alapján, amelyek során az állatot végigkísérik a vágóhídtól a húspultig.

A Spar negyedszázados működése alatt eddig összesen csaknem egymilliárd eurót fektetett be Magyarországon. A Regnum Húsüzem és Oktatóközpontra fordított beruházás értéke a 2015-ös beruházással együtt a kezdetektől meghaladja a 10 milliárd forintot.

Az üzemről számokban

A húsüzemben tavaly 3000 szarvasmarhát és 600 ezer darab félsertést dolgoztak fel, aminek eredményeként 1,6 millió kilogramm bontott marhahús és 14,6 millió kilogramm bontott félsertés került az üzletekbe. Az üzemben a tálcás, védőgázas, valamint a vákuumcsomagolt friss tőkehúsok mellett tavaly 11,5 millió kilogramm sajátmárkás felvágottat, sonkafélét, füstölt és füstölt-főtt húst, májast és kolbászféléket gyártottak és 7 millió darab tálcás húst csomagoltak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
Imre Lőrinc | 2026. április 11. 11:51
Munkamorálban nem, csak a gyártási folyamatok automatizálásában vehetik fel a versenyt az európai cégek a kínai iparvállalatokkal – hangzott el a Navigator Investments Befektetői Klubján, ahol a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájában jegyzett társaság vezetői bemutatták a frissített, 2028-ig szóló növekedési stratégiájukat. A célok igen nagyratörőek, annak ellenére, hogy a magas költségek alatt roskadozó iparág már évek óta gyengén teljesít az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt.
Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG