3p

A 4iG elnöke több kiemelt szereplővel és intézménnyel folytatott megbeszéléseket a védelem, az űrkutatás és a technológia területén.

Jászai Gellért, a 4iG elnöke, Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete törökországi hivatalos látogatása második napján több kiemelt szereplővel és intézménnyel folytatott megbeszéléseket a védelem, az űrkutatás és a technológia területén. A magyar delegációban Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete, valamint a 4iG Space and Defence Technologies szakértői vettek részt.

A program során Jászai Gellért tárgyalásokat folytatott Ahmet Akyolal az Aselsan, a török védelmi ipari vállalat vezérigazgatójával. A megbeszélés középpontjában a kutatás és fejlesztés közös megközelítése, a lehetséges közös fejlesztési és gyártási tevékenységek, valamint a szélesebb körű stratégiai együttműködés feltárása állt. Az Aselsan Törökország egyik meghatározó védelmi ipari vállalata, amelyet 1975-ben alapítottak az ország katonai kommunikációs rendszereinek fejlesztésére. A társaság ma már széles portfólióval rendelkezik, többek között elektronikai, radar-, kommunikációs, fegyverrendszerek és dróntechnológiák területén. Nemzetközi szinten is elismert szereplő, amely számos partnerországgal működik együtt kutatás-fejlesztési és gyártási projektekben. 

Jászai Gellért és Ahmet Akyolal, az Aselsan, a török védelmi ipari vállalat vezérigazgatója
Jászai Gellért és Ahmet Akyolal, az Aselsan, a török védelmi ipari vállalat vezérigazgatója
Fotó: 4iG

Ezt követően Jászai Gellért átfogó megbeszélést folytatott Mehmet Fatih Kacır ipari és technológiai miniszterrel, a tárgyalás során a felek a közös technológiai együttműködési lehetőségeket vizsgálták az űr- és műholdprogramok, védelmi technológiák és tengeralatti adatkábel-összeköttetések területén.  A program a Török Űrügynökség (TUA) elnökével Yusuf Kıraç-al továbbá Ömer Fatih Sayan közlekedési és infrastrukturális miniszterhelyettessel folytatódott. A megbeszéléseken szó esett többek között közös űrkutatási projektekről, holdprogramról és emberes űrrepülési tervekről, valamint a távközlés területén folytatott együttműködési lehetőségekről is. 

A nap folyamán Törökország védelmi iparának központi irányító és fejlesztő hivatala „SSB – Savunma Sanayii Başkanlığı” szervezésében a legnagyobb űr- és védelmi ipari vállalatok –  köztük az OTOKAR, a ROKETSAN és a Turkish Aerospace – mutatták be legújabb fejlesztéseit a magyar delegációnak. A megbeszélések során számos ígéretes lehetőség merült fel a magyar ökoszisztémával való együttműködésre és jövőbeli közös fejlesztésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG