3p

Az idei nyáron a fapados légitársaság rekord magas számú járatot üzemeltetett, rekordszámú utassal.

A javuláshoz a Wizz Air saját rendkívüli intézkedései mellett a magyar légiforgalmi irányítás jobb teljesítményére is szükség volt – közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön.

Május és augusztus között a Wizz Airnek több mint 2,6 millió utasa volt Magyarországon, 13 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A négy hónap alatt a légitársaság csaknem 12 ezer járatot teljesített Budapestről és Debrecenből. A növekvő járatszámok azonban nem okoztak jelentősebb késéseket.

A Wizz Air gépei nem rostokoltak.
A Wizz Air gépei nem rostokoltak.
Fotó: Klasszis Média/Mester Nándor

Kevesebbet késtek

A Wizz Air pontos indulást és érkezést mutató mérőszáma (úgynevezett on-time-performance) több mint 63 százalékkal javult a tavalyi év ugyanezen időszakához képest Magyarországon. Járatainak mintegy 70 százaléka a menetrendnek megfelelően negyedórán belül felszállt. A három óránál hosszabb késések aránya mindössze 0,5 százalék volt ebben az időszakban – ezek a hosszabb csúszások jellemzően azért fordulnak elő, mert ilyenkor a légitársaság azon dolgozik, hogy elkerülje az adott járat törlését, hogy elvigye utasait a választott úti céljukra.

A járatok törlésére idén nyáron főként a közel-keleti válság és légtérlezárások miatt volt szükség, ezt leszámítva a Wizz Air csupán 6 Magyarországot érintő járatot törölt a franciaországi légiforgalmi-irányítók sztrájkja, illetve a birminghami repülőtér lezárása miatt.

Nemcsak Magyarországon, hanem a Wizz Air teljes hálózatában is javultak a pontossági mutatók a nyáron, miközben a légitársaságnak naponta átlagosan másfél percenként felszállt egy repülőgépe. A Wizz Air idén júliusban elérte a napi ezer járatot, több mint 200 ezer utassal a fedélzetén. Ebben a hónapban a légitársaság járatainak 99,8 százalékát teljesítette, amely a legjobb mutató volt egész Európában. Május és augusztus között csaknem 24,5 millióan utaztak a légitársasággal mintegy 120 ezer járaton.

A magyar légiirányítók szerepe

A Wizz Air eredményeinek javulásában fontos szerepet játszott a HungaroControl, amely a tavalyinál jóval nagyobb irányító kapacitást biztosított mind a közelkörzeti – az induló és érkező járatok kezelésében –, mind pedig a magaslégtéri körzetekben, ahol az átrepülő forgalmat irányítják.

Ennek köszönhetően a délkeleti tengelyen, amelynek Magyarország is része, az Európa felé tartó forgalom 5 százalékos növekedése mellett is sikerült jelentősen növelni a hatékonyságot. A HungaroControl teljesítményét az európai légiforgalmat szervező és kontrolláló Eurocontrol legfrissebb jelentése is kiemelte.

Új program

A Wizz Air az idén jelentette be Customer First Compass programját, amelyben 14 milliárd eurós beruházással fejleszti üzemelését és utasai ügyfélélményét a következő években. A program magába foglalja a csúcstechnológiai beruházásokat, a megbízhatóság növelését, valamint a magasabb szintű ügyféltámogatás biztosítását.

A Wizz Air 237 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, 2024-ben 62,8 millió utast szállított. A cég árbevétele 3,8 százalékkal nőtt tavaly, és meghaladta az 5 milliárd eurót. A nettó profit 213,9 millió euróra csökkent az idén március végén zárult gazdálkodási évben, az előző évi 365,9 millió eurót követően.

Címkék: Vállalat Wizz Air

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG