2p
3,7 milliárd forint forintról van szó, le kellett volna szerelni a silókat a támogatáshoz.
A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárának silója (MTI Fotó: Varga György)

Az Európai Unió Törvényszéke elutasította Magyarország keresetét, és helyt adott az Európai Bizottság érvelésének, amely szabálytalanságokat tárt fel két magyar cukorgyár szerkezetátalakítása során és emiatt az érintettek cégeket megfosztja a korábban megítélt mintegy 11,7 millió euró összegű uniós támogatástól.

Az uniós cukoripar szerkezetátalakítására vonatkozó uniós szabályok alapján támogatásra voltak jogosultak azok a cukoripari vállalkozások, amelyek egyebek mellett vállalták termelő berendezéseik teljes vagy részleges leszerelését. E lehetőséggel magyar cukorgyártó vállalkozások is éltek.

Maradtak a silók

A támogatás feltételeinek teljesítésében azonban az Európai Bizottság szabálytalanságokat állapított meg, ugyanis az Eastern Sugar Cukoripari Zrt. kabai és a Magyar Cukor Zrt. petőházi telephelyén lévő silókat nem szerelték le. Az uniós bizottság az uniós finanszírozásból kivont összeget az érintett vállalkozásoknál a teljes leszerelés esetén nyújtandó támogatás és a részleges leszereléshez járó támogatás összege közötti különbség alapján számolta ki.

Magyarország az említett összegnek az uniós támogatásból való kizárásáról szóló bizottsági határozatot támadta meg az uniós törvényszék előtt.

A luxembourgi központú uniós törvényszék ítéletében kimondta, ha az érintett siló a teljes leszerelésre nyújtott szerkezetátalakítási támogatás iránti kérelem időpontjában termelő berendezésnek minősült, azt a szerkezetátalakítási tervnek megfelelően le kellett volna szerelni. Ha ez nem valósul meg, a támogatás feltételei nem teljesülnek. A silók megtartását kérelmezni lehetett volna, de erre nem került sor.

Nem lépek azonnal

Megállapították, hogy Magyarország nem tett azonnali intézkedéseket az Európai Bizottság által feltárt szabálytalanságok orvoslására. Ennek fényében az uniós bizottság annak ellenére nem volt köteles alacsonyabb mértékű pénzügyi korrekciót alkalmazni, vagy a korrekciót mellőzni, hogy bizonytalanság állt fenn azzal kapcsolatban, vajon a silók megtarthatók-e teljes leszerelés estén is.

Az uniós törvényszék ezek ismeretében döntött úgy, hogy elutasítja Magyarország keresetét, és a jelen ügyben Magyarországot támogató Olaszország és Franciaország hasonló kereseteit is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG