4p

Űripari és védelmi kérdések.

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint a Northrop Grumman együttműködik a következő generációs védelmi rendszerek területén – közölte a 4iG. A tájékoztatás szerint a felek a fejlett fegyverrendszerek, a drónelhárítás és az űripari technológiák területén vizsgálják az együttműködési lehetőségeket.

A közleményben kiemelték, hogy a 4iG SDT előzetes megállapodást kötött a Northrop Grumman Corporation vállalattal. A világ top 5 védelmi technológiai gyártója közé tartozó vállalatcsoport és a 4iG SDT közötti együttműködés célja a közös projektek és ipari együttműködések feltérképezése a drónelhárítás, a korszerű fegyverrendszerek és fejlett védelmi technológiák, valamint az űripari megoldások területén.

A megállapodás strukturált keretet biztosít a felek számára az üzleti, technológiai és gyártási képességek összehangolt felméréséhez, valamint az együttműködési lehetőségek egyeztetéséhez. Az egyeztetések magukban foglalhatják a magyarországi gyártási és ipari tevékenységek lokalizációjának vizsgálatát, valamint az európai védelmi piacokhoz való hozzáférés lehetőségeit – írták a közleményben.

Sárhegyi István, a 4iG SDT vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a Northrop Grumman által fejlesztett korszerű fegyverrendszerek – köztük a GPS-alapú irányítórendszerekkel felszerelt okoslőszer-megoldások és a manőverező, nagy pontosságú lövedékek – a modern hadviselés legfejlettebb eszközeit képviselik. Ezek a rendszerek nemcsak a tűzerő alkalmazásának pontosságát és hatékonyságát növelik, hanem új ipari és technológiai lehetőségeket is megnyithatnak. Az előkészítés alatt álló együttműködés lehetőséget teremthet arra, hogy Magyarország a precíziós tűztámogatás és az intelligens fegyverrendszerek területén is meghatározó szereplővé váljon, és a hazai védelmi ipar bekapcsolódjon ezen csúcstechnológiák jövőbeni fejlesztésébe.

Megállapodásokat kötött a 4iG
Megállapodásokat kötött a 4iG
Fotó: Pixabay

Újabb fontos ügyben lépett a 4iG

Emellett egy másik megállapodás is megszületett, ugyanis a 4iG Űr és Védelmi Zrt. (4iG S&D), valamint leányvállalata, a REMRED Zrt. (REMRED) előzetes megállapodást kötött az amerikai vezető műholdplatform-gyártó Apex Technolgy, Inc (Apex) vállalattal egy európai műholdas tömeggyártási modell kialakításáról.

A háromoldalú megállapodás célja a műholdsorozatgyártási-folyamat meghonosítása Európában. A partnerség célja egy olyan, sorozatgyártásra alkalmas műholdgyártási rendszer kialakítása, amely kifejezetten az együttműködő, több műholdból álló rendszerekhez (műhold-konstellációkhoz) készül. Ez a megközelítés jelentősen csökkenti a fejlesztési költségeket és a gyártási időt, miközben egyenletesen magas minőséget biztosít – ismertették.

Az együttműködés az amerikai Apex nagyüzemi műholdgyártásban szerzett tapasztalataira, valamint a 4iG S&D és a REMRED mérnöki tudására és rendszerintegrációs képességeire épül, amely megteremti egy versenyképes európai műholdas iparág alapjait, a fejlesztéstől az alkalmazásig.

A háromoldalú együttműködés keretében a felek vizsgálják egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét, valamint egy műhold-konstellációs alkalmazásokra optimalizált gyártási modell kialakítását, amely az autóiparban bevált, standardizált és skálázható tömeggyártási logikát ülteti át a műholdgyártásba. A megközelítés jelentősen csökkentheti a fejlesztési és szállítási időt, kiszámítható minőséget és költséghatékony gyártást eredményez, valamint megfelel a kormányzati, védelmi és kereskedelmi megrendelők igényeinek világszerte. Az együttműködés eredményeként Európában egyedülálló módon egy gyors, költséghatékony és fokozatosan bővíthető műholdas tömeggyártási kapacitás jöhet létre, amely megfelel a globális műholdpiac elvárásainak a rövid szállítási határidőktől (12-18 hónapos szállítási ciklus) a bevált repülési technológiákra épülő megoldásokon át, a konstellációk gyártásáig – ismertették.

Címkék: Vállalat 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG