3p
Elindult a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer, amely idővel minden túlterhelt járműre lecsaphat majd.
MTI Fotó: Kovács Attila

Mától küldhet figyelmeztetést a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer a szabálysértő fuvarozóknak, miután 2017. szeptember 19-ével elindul annak objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja.

Nemcsak a teherautóknak kell aggódnia

A tengelysúlymérés a fuvarozók számára régóta ismert. Ami új lesz a szűk két hét múlva startoló TSM-ben, hogy bármilyen túlterhelt járművel közlekedve bírság kiszabására kell számítani – írja az NFM korábbi közlésére hivatkozva a vezess.hu.

Az oldal szerint ez elég egyértelmű fogalmazás a minisztériumtól, azaz a túlsúlyos személyautók, utánfutók, és lakókocsik üzemben tartói is fizetnek majd.

Sok helyen mérnek

Összesen 89 mérőhelyet alakítanak ki az ország számos útján. Ebből 74-et az útdíj-ellenőrzési (UD) rendszerhez tartozó állomások tartószerkezetét használva építettek ki, 13 helyszínen új tartókat állítottak fel, kettő pedig már működő VJT-portálra (változtatható jelzésképű tábla) került.

Ezek kamerák, amelyek alá mind a 89 helyen úgynevezett WIM (Weigh In Motion) szenzorokat építettek az útburkolatba, amelyek képesek a mozgó járművek tengelyterhelését és össztömegét meghatározni.

Tényleg problémát jelentenek a túlterhelt járművek

A túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot hordoznak (pl. a megnövekedett fékút, a rosszabb kormányozhatóság miatt), és felgyorsítják a közutak amortizációját. A szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben. A hagyományos módszerekkel (szúrópróbaszerű kiterelés utáni mobileszközös mérésekkel) e káros gyakorlat nem szorítható vissza az elvárható hatékonysággal.

Rövid türelmi időszak

A TSM előszűrő funkcionalitással 2017. március 31. óta működik. Így már nem találomra, hanem mért adatok alapján terelhetik ki a közúti ellenőrök a forgalomból a túlsúlyos teherautókat. 2017. szeptember 19-én elindul a rendszernek a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő, az objektív felelősség elve alapján működő ága. A TSM automatikusan mér, a következő hónapokban azonban még nem bírsághatározatot, hanem csak figyelmeztetést küld az üzembentartóknak.

Sok a kérdés

Az új csodafegyver körül egyébként még sok a megválaszolatlan kérdés. Például a vezess.hu szerint a nagy méretű, 5-5,5 méteres luxuslakókocsik tulajdonosai közül egyesek eleve a valósnál kisebb számot írattak be a forgalmiba az 1500-2000 kilós járművük súlyadójának mérséklése érdekében. Ráadásul ezeket erős, szintén nagy méretű, rendre 2000 kiló körüli terepjárókkal húzzák, ami így együtt – valós súlyt számolva – már 3,5 tonna fölött van.

De kérdéses a tréleresek sorsa is, sőt, ennél egyszerűbb esetek kifutása sem világos. Egyszerű példa: mi lesz, ha egy átlagos kisautóban öt túlsúlyos felnőtt utazik, és a súlyukkal a jármű össztömege már meghaladja a megengedettet?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG