3p
Nem tudni, hogy mikor debütál a szolgáltató a mobiltársaságok piacán, de nagy a készülődés.

A Digi Kft. a mobilszolgáltatásának pontos indulási dátumáról egyelőre nem tud hivatalos bejelentést tenni - közölte a társaság az MTI megkeresésére csütörtökön, így nem erősítette meg azt a korábbi sajtóértesülést, miszerint 2017 márciusában indulna a szolgáltatása.

Nagy a készülődés

A társaság kifejezett célja, hogy mihamarabb el tudja indítani a szolgáltatást: az idén tavasszal a médiában megemlített 200 toronyhoz képest már jelentősen bővült a jövőbeni hálózat - írták -, de pontosabb adatokat erről nem közöltek. Megerősítették, hogy a társaság országos és saját hálózat kiépítését választotta, "minőségi és kedvező ár/érték arányú" mobilszolgáltatása létrehozásához.

A Digi több mint két éve, 2014 szeptemberében az 1800 megahertzes (MHz) frekvenciatartományban 10 MHz-nyi blokk használati jogát nyerte el húsz évre 10 milliárd forintért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pályázatán. Az idén júniusban a 3600-3800 megahertzes frekvenciasávon 248 millió forintért újabb 20 MHz-nyi sávot vásárolt, szintén tenderen, ezzel már a teljes "frekvenciatorta" 5 százalékát birtokolja.

Ezzel nyerhetnek?

A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint alacsony árakkal jelenhet meg a mobilpiacon a Digi, amelynek hatására a mobilszolgáltatások ára csökkenni fog, Tunkli Dániel ugyanakkor úgy véli, hogy ez közel sem lesz olyan drasztikus és gyors ütemű, mint a társaság romániai megjelenése esetében volt.

A szakértő elemzésében emlékeztet, hogy a Digi Romániában jó pár évvel később kezdte meg mobilpiaci működését, mint a többi piaci szereplő, a Vodafone-nal kötött együttműködés segítségével azonban elérte, hogy országos lefedettsége legyen és új hálózatot is kiépített. A vállalatcsoport Romániában a piac 11 százalékát birtokolja, míg a Telekom Romania részesedése 21, a Vodafone-é 37, az Orange-é pedig 31 százalék.

Tunkli Dániel megjegyzi azt is, hogy nem a Digi az első, amely Magyarországon extrém olcsó árakkal igyekezett piaci részesedést szerezni, mind a Tesco mind a Blue mobile hasonló stratégiát követett, ám nem jártak sikerrel, e vállalatok szolgáltatásai nem voltak jelentős hatással a három nagy piaci szereplőre. Lényeges ugyanakkor, hogy a Digi rendelkezik vezetékes szolgáltatásokkal Magyarországon, így a vállalat jó pozícióban van ahhoz, hogy a mobil szolgáltatása a jelenlegi ügyfélkörben népszerű legyen.

Címkék: Vállalat Digi Mobil

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG