2p
Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslatából, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját - értesült a hvg.hu. A lap szerint a tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Joris Huijsmans, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója egy zsugorfóliázott terméket tartanak a kezükben, amikor megtekintik a Soproni Sörgyár új csomagoló és tálcázó gyártósorát Sopronban 2015. június 23-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Átgondolatlan és alkotmányellenes

A hvg.hu úgy tudja: a javaslat egyik benyújtója, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn úgy tartotta meg expozéját a tervezet frissen kezdődött általános vitájában, hogy a Fidesz és a KDNP délelőtti frakcióülésén már elhangzott: átgondolatlan volt és nem állja ki az alkotmányosság próbáját a javaslat.

A holland gyártó vörös csillaga ráadásul nemzetközileg védett védjegy, és ha Magyarországnak ezzel baja van, akkor azt sokkal korábban jeleznie kellett volna. A magyar Alkotmánybíróság és nemzetközi bíróságok is kimondták már, hogy a vörös csillag puszta használata nem elegendő a büntethetőséghez.

A Parlament hétfői ülésén egyébként először ismerték el, hogy az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát megtiltó törvényjavaslat igazi indoka az,hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását - nem mintha eddig bármi kétség lett volna efelől.

Szépen csendben ejtik az ügyet

A hvg.hu információi szerint a Fidesz szépen csendben ejti majd a tervezetet. Az általános vitát politikai okból muszáj volt megtartani, jelezve az erdélyi magyar sörgyártó melletti kiállást, a tervezet azonban forrásaik szerint nem megy majd tovább a parlamentben, azaz nem kerül részletes vitára, így szavazásra sem.

A Heineken egyébként a kormány stratégiai partnere.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG