3p
Az új díj várhatóan arra készteti a légitársaságokat, hogy éjfél és öt óra között ne közlekedtessenek a főváros fölött elhaladó járatokat.

Október elsejétől érvényesíti díjszabályzatában az éjjeli repülési műveletek visszaszorítását célzó díjtételt a fővárosi repülőtér üzemeltetője - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Sávosan csökken a díj

A mától alkalmazott, zajszinten alapuló díjszabás nyomán a kevésbé korszerű, legzajosabb repülőgépek után műveletenként 1000 eurót fizetnek a légitársaságok. A díj mértéke a zajbizonyítványban rögzített kedvezőbb mutatók mentén fokozatosan csökken, a legcsendesebb járművek esetén a legmagasabb tétel tíz százalékáig. A befolyó többletbevétel az újraindult ablakcsere-program folytatását segíti.

Az ITM közleménye kitér arra is, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmára 1997-ben megalkotott jogszabályok vonatkoznak, amelyeket a zajterhelést érintően az elmúlt közel negyedszázadban most módosítottak először. A korábbi előírások szerint zajcsökkentési indokkal csak legfeljebb öt csomó sebességű hátszélben volt indítható vagy érkeztethető repülőgép. Az új rendeleti szabály az éjfél és hajnali öt óra közötti, ún. mélyalvási időszakban ezt az értéket 10 csomóra módosította. A változásnak köszönhetően a korábbinál jóval szélesebb körben szállhatnak fel vagy le a légijárművek a gyérebben vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, irányból.

A Budapestet elkerülő eljárásrend az előzetes számítások szerint az éves forgalom 90 százaléka esetében alkalmazható. Az intézkedéssel a repülőtértől északnyugatra fekvő sűrűn lakott területek szinte teljes egészében mentesülnek az éjszakai zajterhelés alól. A jogszabályi szintű változások augusztus elején hatályba léptek, a módosításokat a reptér üzemeltetője és a légiforgalmi irányító szeptember második felére átvezette belső szabályozásain. A szabályozási és díjpolitikai intézkedések eredményeként a jövőben csak rendkívüli esetekben fordulhatnak elő repülések Budapest felett a legérzékenyebb éjszakai időszakban. A HungaroControl légiforgalmi irányító adatai szerint, amióta az új hátszeles szabályozást alkalmazzák, még egyetlen gép sem szállt fel vagy le a főváros irányába, irányából a mélyalvási időszakban.

Nem sok a panasz

Az elmúlt hat hónapban összesen mintegy 150 panasz érkezett be a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékűnek számít. A legforgalmasabb nyári hónapokban, júliusban és augusztusban összesen 45 panaszt regisztrált a repülőtér üzemeltetője. Április óta egyetlen hónapban sem érte el a panaszok számának napi átlaga az egyet.

A főpolgármester kezdeményezésére az idei év eleje óta számos további intézkedés történt a légiközlekedésből származó fővárosi zajterhelés mérséklése céljából. Elkészült a repülőtér tényleges zajtérképezése a felszállási útvonalak mentén, javaslat született a mérőállomások elhelyezésének pontosítására, a rendszer bővítésére. Önkormányzati közreműködéssel kézi zajmérő eszközöket osztottak ki a zajterhelésben érintett lakosoknak. A Budapest Airport május közepén újraindította lakossági ablakszigetelési, ablakcsere programját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG