3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban három hazai vállalkozásnak nyújtottak át támogatói okiratot, ezek egyike volt a Magyar Stratégiai Zrt. révén Matolcsy Ádám tulajdonában álló Balaton Bútor Kft. A cég közel 300 milliós támogatásban részesült.

Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján. Szijjártó Péter közölte, hogy az egészségügyi rendszer felkészült a legnehezebb helyzetekre is, de a válság hatásaival még csak most szembesül az ország. Véleménye szerint legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni, hiszen a járvány előtti foglalkoztatási csúcsnak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság megerősödve nézhet szembe a válsággal.

A visszaesésből ugyanakkor előny is származhat, ha a magyar cégek felkészülési lehetőségnek tekintik a válságot, és fejlesztésekre fordítják a visszaesés miatt felszabaduló idejüket - hangsúlyozta a miniszter. A kormány ehhez azzal járul hozzá, hogy az uniós korlátozások feloldását kihasználva jelentősen emeli a beruházások támogatási arányát. Ha a magyar cégek megragadják a rendkívüli lehetőséget, az átalakuló versenyhelyzet nyerteseivé válhatnak - tette hozzá a miniszter

Kalauz Károly, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője (b) átveszi a versenyképességi program támogató okiratát Magyar Leventétől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 21-én.  (Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt)
Kalauz Károly, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője (b) átveszi a versenyképességi program támogató okiratát Magyar Leventétől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 21-én. (Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt)

Csütörtökön újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Balaton Bútor Kft. csaknem 574 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatásban részesül. A veszprémi vállalat 1,7 milliárd forintot közelítő éves árbevételének egyre nagyobb hányadát a kivitel adja. Kalauz Károly ügyvezető igazgató a rendezvényen elmondta, hogy a támogatással egyszerre javul a cég termelékenysége, a gyártás fenntarthatósága és a külföldi versenyképesség. A fejlesztéssel együtt új álláslehetőségek is létesülnek az üzemben.

A Pek-Snack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szintén 574 millió forintot meghaladó beruházást vállalt, így erre is több mint 287 millió forintot ítéltek meg. A tervezett beruházással a vállalat üzeme új gyártósorral bővül. A somogyi Igalon működő gyár fagyasztott pékárut készít több mint 1300 belföldi és csaknem 500 horvátországi franchise partner számára. 2018-ban az 5,2 milliárd forintos nettó árbevételből 735 millió forint származott külföldi értékesítésből. Antal Csaba ügyvezető igazgató elmondta, hogy az értékesítéseik az elmúlt 2 hónapban jelentősen visszaestek, de már feltűntek a kilábalás első jelei. A cégvezető a termékfejlesztésekben és a hatékonyság javításában látja a megoldást. Várakozása szerint a Pek-Snack hamarosan új piacokon jelenthet meg, és ezzel együtt a külföldi értékesítéseit is növelheti.

A Genevation Aircraft Kft. 254 millió forintos beruházása 127 millió forint versenyképességi hozzájárulásra számíthat. A jakabszállási sportrepülőtéren működő vállalkozás műrepülőgépeket, illetve repülőgép-alkatrészeket gyárt és fejleszt. Részt vesz több nemzetközi projektben, így a világ első hidrogénhajtású légi taxijának kidolgozásában is. A cég ügyvezető igazgatója, Szabó István Viktor a jövő befektetésének nevezte a támogatást, amelyből drónok magyarországi gyártását és fejlesztését alapoznák meg.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG