2p

A Unicredit hetek óta arra készül, hogyan többséget szerezzen a Commerzbankban. Hétvégén azonban Berlin közbeszólt, úgy tűnt, a német kormány keresztbe tehet a bankfúziónak. Hétfőn aztán jött az újabb huszáros vágás az Unicredittől.

Mindenkit kicselezett Andrea Orcel, az Unicredit vezérigazgatója, egy meglepő húzással helyzeti előnybe hozta magát és az általa vezetett olasz bankot a német Commerzbankot érintő, lényegében ellenséges felvásárlási kísérletben - írja az Economx a Bloomergre-hivatkozva.

A Bloomberg szerint az Unicredit 11,5 százaléknyi Commerzbank részvényre kötött származékos ügyletet, így képes tovább növelni a már meglévő 9 százalékos pakettjét, akár 20 százalék fölé. A kettő együtt azt jelentené, hogy az olaszok válnának a legnagyobb tulajdonossá a Commerzbankban, megelőzve a német államot. 

Egyre érdekesebb fordulatok.
Egyre érdekesebb fordulatok.
Fotó: Depositphotos

A német bank részvényeinek árfolyama már 15 perccel azelőtt robbant, hogy a Bloomberg-en a hír megjelent. Előtte 15 euró alatt kereskedtek a papírokkal, amint viszont híre ment Andrea Orcel zseniális lépésének, pillanatok alatt 15,7-re ugrott az árfolyam, vagyis rendkívül rövid idő alatt 4,7 százalékkal került feljebb a részvény kurzusa.

Pedig még hétfő délelőtt még úgy festett, hogy az olaszok nem jönnek ki jól a történetből, a német állam ugyanis bejelentette, határozatlan időre felfüggeszti a nála lévő 12 százalékos állami részesedés értékesítését, így az Unicredit a német államtól már aligha vásárolhat. Csakhogy közben kiderült, nincs is szükség rá, az Unicredit megszerezheti a részvényeket más módon. 

Akárhogy is alakul a végeredmény, az Unicredit újabb húzása alaposan felbőszítheti a német kormányt, akik már jelezték, nem látják szívesen az olaszok közeledését.

Szintén hétfői fejlemény, hogy az UniCredit kérelmet nyújtott be az Európai Központi Bankhoz, hogy részesedését akár 29,9 százalékra növelhesse. Ezután megérkezett a német reakció arra, hogy az olaszok vételi opciót szereztek a 11,5 százaléknyi részvénycsomagra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG