A 2016-ban hozott törlési rendelet előtt a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
De honnan ered, és kik használták?
A kékszámokat több mint 20 éve, 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás – ezzel viszont értelmét veszítette az eredeti elképzelés.
A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal, erről a változásról az egyes cégek honlapján lehet tájékozódni. Sok helyen egyébként már gyakran telefonos ügyfélszolgálat sincs, a megkereséseket e-mailben vagy akár chaten bonyolítják.
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
