4p

6,6 helyett már 7,7 százalékos növekedést várnak az idei évre, és azt mondják, még ez is visszafogott becslés.

A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank - ismertette a legfrissebb előrejelzést Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője online sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. A pénzintézet elemzői előző, áprilisi prognózisukban még 6,6 százalékos növekedést vártak.

Suppan Gergely kifejtette: akár a második negyedévben elérheti a GDP a járvány előtti szintet, vannak ágazatok, ahol jelentős lesz a felpattanás a bázishatás miatt. A 7,7 százalékos előrejelzést is visszafogottnak nevezte az elemző, megjegyezve, ha nem erősödne a növekedési ütem negyedéves alapon, akkor is 5 százalékos lenne a GDP éves növekedése.

Az infláció az idén átlagosan 4,2 százalék lehet a Takarékbank elemzési központjának legfrissebb előrejelzése szerint a tavalyi 3,3 százalék után.

Suppan Gergely hozzátette: a korlátozások feloldásával a második negyedévtől meredek felpattanás várható, ami a következő negyedévekre is áthúzódhat. A gazdaságnak továbbra is támaszt adhat az ipar, az építőipar, az infokommunikáció, és a pénzügy. Több ágazatban csak lassan kezdődött el a helyreállás, mint a turizmus, az utazáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások, a légiközlekedés, a szórakozás, és kulturális tevékenységek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője (Forrás: Gazdaság TV/YouTube)
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője (Forrás: Gazdaság TV/YouTube)

Az erős gazdasági növekedés hatására, valamint a mérséklődő finanszírozási igény és az előfinanszírozás miatt az államadósság-ráta idén ismét csökkenő pályára állhat, így 2021-ben a GDP 76,7 százalékára, 2022-ben 73 százalék alá - mondta.

Kitért arra, hogy a monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően 0,60 százalékról 0,90 százalékra emelte az alapkamatot múlt kedden, és a kamatemelési ciklust folytatja a jegybank, így a Takarékbank az év végén 1,50 százalékos alapkamatot valószínűsít. Arra számítanak, hogy a kamatemelési ciklus a jövő év elején véget érhet, így 1,65 százalékig emelkedhet az alapkamat - mondta.

A gazdaság fokozatos nyitása meredeken javítani fogja a foglalkoztatást, így az év második felében újra kialakulhat a munkaerőhiány. A munkanélküliségi ráta - részben szezonális hatások miatt is - a következő hónapokban gyorsan mérséklődhet. Tavaly átlagosan 4,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami idén 3,7 százalékra süllyedhet.

A bruttó bérek márciusban - a várakozásokat felülmúlva és a járvány ellenére - 8,7 százalékkal nőttek, míg az első három hónapban 9,4 százalékkal bővültek. 2017 óta 49,2 százalék a rendszeres bérek növekedése - ismertette.

A bérnövekedési ütemet az egyes ágazatokban eltérő módon érintette a járványhelyzet az elemző szerint. Míg a korlátozásoktól nem érintett ágazatokban továbbra is fennmaradt az erőteljes bérdinamika, az érintett ágazatokban visszaesés látszik, a bérek elszakadása az első fél évben még fennmarad. Azonban a nyitást követően érdemben javulhat a munkaerőpiac, a várhatóan újra megjelenő munkaerőhiány pedig ismét gyorsíthatja a bérdinamikát.  

Idén 8,7 százalékos lehet a bérnövekedés üteme, ami a várt 4,2 százalékos infláció mellett 4,3 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet, ezzel 2013-2021 között majdnem 70 százalékkal emelkedhet az átlagos reálbér. Jövőre szintén 8 százalék feletti bérnövekedésre számítanak a Takarékbank elemzői, ugyanakkor a 25 év alattiak adómentessége és a tervezett szja visszatérítés miatt a nettó bérnövekedés ezt számottevően meghaladhatja, így a nettó reálbér-növekedés üteme 9 százalék felett alakulhat - sorolta.  

A Takarékbank és a Magyar Bankholding elemzői több forgatókönyvet is felvázoltak, ezek abban térnek el egymástól, hogy lesz-e újabb járványhullám. Amennyiben az őszi hónapokban újabb járványhullámot okozna egy vírusmutáns, a kilábalási folyamat minden bizonnyal megtörik, és újabb átmeneti korlátozásokra kerülhet sor. Biztató, hogy a társadalom és a gazdasági szereplők már jóval felkészültebbek egy ilyen helyzet kezelésére, azonban egyes ágazatok, köztük elsősorban a turizmus, a rendezvényszervezés és egyes szabadidős szolgáltatások területén ismét meredek visszaesésre lehet számítani. A vakcinagyártók viszont hat hét alatt ígérik az újabb oltóanyagok kifejlesztését, így a jóval magasabb gyártási kapacitások mellett az oltóanyagokat eddiginél sokkal gyorsabban vezethetik be, így gyorsabb lehet a korlátozások lefutása is - vélekedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG