5p
Kihirdették annak a pályázatnak a nyertesét, amelyet Áder János köztársasági elnök nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány írt ki rendezvényszervezői feladatokra. A pályázat határidejét egyszer kitolták, de a jelek szerint most meglett a közbeszerzési eljárás győztese.
Helyreigazítás2019. október 31. napján "Megvan ki viheti Áder János alapítványának 250 milliós megbízását" címen közzétett cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az On Ad Production Kft. 2017-ben alvállalkozóként bedolgozott Balásy Gyula cégének, a New Land Media Kft.-nek. A fentiekkel ellentétben a valóság az, hogy az On Ad Production Kft. sosem volt alvállalkozója a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft-nek.
Áder János köztársasági elnök és Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatósági igazgatóságának vezetője a Budapesti Víz Világtalálkozón 2019. október 16-án. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Áder János környezetvédelemre fókuszáló alapítványa júniusban tett közzé egy nyílt eljárásos pályázatot 250 millió forint kerettel „Rendezvényszervezési szolgáltatás vásárlása a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány számára”.

Akkor a szakmai alkalmasságnál kikötötték, hogy az ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 1 nemzetközi (legalább 2 napos és legalább 100 fő részvételével zajló) konferencia lebonyolításáról szóló referenciával. További feltétel volt még, hogy az ajánlattevő árbevétele három lezárt üzleti évben érje el a 185 millió forintot.

Aztán augusztusban megjelent közbeszerzési dokumentumban több változtatást is illesztettek a kiíráshoz. Ahogy arról írtunk, például kitolták a jelentkezés határidejét: augusztus 2-áról augusztus 21-ére módosították a pályázat benyújtásának végső időpontját.

Kikerült az a pont, amelyben a jelentkezőnek egy kormányrendelet alapján igazolnia kellett volna a „minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelőséget”. Lazítottak a pályázatra jelentkező alkalmasságának feltételein. Nem szerepelt az a bekezdés, amely szerint alkalmatlan az ajánlattévő, aki nem rendelkezik ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy az EU más tagállamában bejegyzett, ezzel egyenértékű tanúsítvánnyal.

Mindezek után október 31-én megjelent egy tájékoztató az eljárás eredményéről.

Eszerint a pályázatra 8 ajánlat futott be. Közösen tett ajánlatot az Akció BTL Kft., a Moonline Hostessügynökség Rendezvényszervező és Szolgáltató Kft., az AXIA Group Szolgáltató Zrt.. Közösen indult a Bartha Management Kft., az ESG Holding Zrt., valamint az Event Company Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Indult továbbá az On Ad Production Kft, ReferoLUDVIG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Sensation Event & Congress Kft. és az Eventorg Kft.

Közülük az On Ad Production Kft-t választották ki győztesnek. Az október 22-én megkötött szerződés végösszege nem változott a kiíráshoz képest, maradt 250 millió forint.

A céginformációs adatbázis szerint a 2014-ben alapított, budaörsi székhelyű vállalkozás fő profilja a reklámügynökségi tevékenység. Az On Ad Production Kft. egyébként alvállalkozóként már bedolgozott 2017-ben Balásy Gyula, a kormány jelenlegi kedvenc kommunikációs szakemberének cégének, a New Land Media Kft.-nek, valamint a korábban Száraz István tulajdonában álló Frank Digital Kft.-nek. (Frissítés 2019. 11. 13.: a New Land Media Kft. cikkünk megjelenése után cáfolta, hogy az On Ad Production valaha is alvállalkozója lett volna - lásd fenti keretes írásunkat.)

Az Mfor.hu akkori cikke szerint ez a két cég nyerte meg a Magyar Nemzeti Bank 1,5 milliárd forintos reklámkampányát, amelyben a „Fogyasztóbarát termék”-nek minősített lakáscélú jelzáloghiteleket népszerűsítették.

Legalább két konferenciát szervezhetnek Áderéknak

Az On Ad Production Kft. feladata többek között az lesz, hogy különféle rendezvényeket szervezzek, készítsenek elő és bonyolítsanak le budapesti és vidéki helyszíneken a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak.

A rendezvényszervezési feladatok olyan tevékenységeket foglalnak magukban, mint például:

  • a rendezvények és a helyszínek teljes körű előkészítése,
  • catering biztosítása,
  • szálláshelyek biztosítása Magyarországon és külföldön,
  • a rendezvények résztvevőinek meghívásának előkészítése, lebonyolítása,
  • a rendezvényekhez kapcsolódó dekorációs- és szóróanyagok tervezése,
  • ajándéktárgyak megterveztetése, kiviteleztetése, beszerzése,
  • az adott rendezvényekhez kapcsolódó kulturális események szervezése, jegyek biztosítása színházi és egyéb kulturális eseményeken,
  • a rendezvényekhez szorosan kapcsolódó kreatív stratégiák és tervek készítése, megvalósítása, kreatív tervezési, gyártási, gyártás-előkészítési feladatok elvégzése,
  • PR- és sajtókapcsolati feladatok,
  • a rendezvényhez szükséges technikai eszközök biztosítása.

Az alapítvány a keretösszeg 70 százalékára vállal megrendelési kötelezettséget. A szerződés teljesítése során előre láthatólag legalább 2, több napos nemzetközi konferencia teljes körű lebonyolítására kerül sor, legalább 100 fő részvételével.

A tájékoztató szerint a szerződés teljesítéséhez valószínűsíthető alvállalkozókra is szükségük lesz az olyan feladatokhoz, mint a catering, technika biztosítása, berendezés, dekoráció, nyomda, utazás, ügynökségi szolgáltatás, PR tervezési feladatok, sajtórendezvények szervezése, PR ügynökségi szolgáltatások, szövegírás, beszédírás, szállítás, terjesztés, szervezés, lebonyolítás részfeladatai.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG