3p
Eladta 16 megawattos visontai naperőművét, továbbá bükkábrányi rekultivált bányaterületét az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. (MERT) - közölte az Opus.

A társaság szeptemberi közgyűlési döntésének megfelelően lezárult a Mátrai Erőmű Zrt. visontai naperőművének adásvétele, december 19-én a létesítmény az MVM Hungarowind Kft. tulajdonába került - közölte az Opus.

A szerződés értelmében a 16 megawattos naperőmű üzemeltetését és karbantartását a jövőben is a MERT végzi, amelyet bérleti díj illet meg a terület, valamint a transzformátor és a hozzá kapcsolódó vezetékek használatáért. A zárási feltételek teljesüléséhez a szükséges engedélyeket a Magyar Energetikai és Közmű- Szabályozási Hivatal (MEKH) megadta.

Napelemek a 16 megawattos visontai naperőműben (MTI Fotó: Komka Péter)

Az indoklás: stratégiába illeszkedik

Az adásvétel illeszkedik a Mátrai Erőmű hosszú távú stratégiájába, amelynek célja, hogy 2030-ban is a vállalat adja a hazai villamosenergia-termelés ötödét. A MERT megújuló energiaforrásokra alapozva, illetve az energiatárolási és -szabályozási technológiák létesítésével készül a szén alapú erőművek fokozatos kiváltása utáni időszakra. Az ehhez szükséges, több tízmilliárd forintos projektek megvalósítása érdekében a vállalat értékesíti egyes vagyonelemeit - írják a közleményben.

Ehhez kapcsolódik a bükkábrányi bánya rekultivált földterületeinek értékesítése is. Az egykori hányóterületeken mezőgazdasági művelésbe sorolt földrészleteket, jellemzően erdőket alakított ki a Mátrai Erőmű Zrt. Az így létrejött ingatlanok már nem szolgálták a vállalat működését, ezért a mezőgazdasági területeket a társaság felajánlotta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek. A szerződést december 10-én írták alá, a vételárat még idén kifizeti a földalapkezelő.

Nyereséges pálya

A napelemparkot még az RWE indította be 2015-ben, és nemrég a bővítését is előkészítették. A naperőmű kapacitása most 16 MW-os, ami körülbelül 4000 háztartást tud ellátni árammal, a bővítés kétszer 20 MW-ról szól. Úgy néz ki, ezt már nem Mészáros fogja levezényelni, hanem az állam - írta korábban az adásvétel kapcsán a 444.hu.

Az Opus közleménye kitár arra: a MERT célja, hogy a megváltozott körülményekhez igazodó, stabilan nyereséget termelő pályára álljon, mert csak így tudja betölteni a villamos energia stabil termelésén keresztül a nemzetgazdaságban rá jutó stratégiai szerepét és garantálni a munkahelyek megőrzését. A Mátrai Erőmű tízéves megújulási programjának megvalósításával képes lesz átvezetni a vállalatot a karbonmentes gazdaságba.

Ennek egyik első eleme az új, bükkábrányi naperőmű, amely a tervezettnél korábban, már februártól áramot termel. A következő fotovoltaikus erőmű Halmajugrán valósul meg, szintén egy bányaművelés után rekultivált területen; a fejlesztés előkészítésén már intenzíven dolgoznak a társaság szakemberei. A két naperőmű 40 megawattnyi áramot termel majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG