3p
14 hónapnyi tárgyalás után döntöttek Debrecen mellett.

Egymilliárd eurós beruházással gyárat épít a BMW Debrecen mellett - számoltunk be nemrég a bejelentésről. A helyszínválasztást a BMW közleményben indokolja.

Ideális helyszín

Debrecen - infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt - ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére - derült ki a cég közleményéből.

A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként - mondta a bejelentéskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. Az ezer új gyári munkahely mellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál - írták.

A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.

Ugyanaz a gyártósor hagyományos és elektromos autókat is tud gyártani

Oliver Zipse, a BMW Group Igazgatótanácsának gyártásért felelős vezetője hangsúlyozta, a jövőben a BMW Group minden európai üzeme képes lesz elektromos és hagyományos meghajtású modellek előállítására.

A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására - tette hozzá.

Láthatóvá válik a "láthatatlan gyár"

Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére azt is elmondta, a BMW-csoportnak kiterjedt beszállítói hálózata van Magyarországon, ezt az elmúlt években következetesen "láthatatlan gyárnak" nevezték. A kapcsolat ezekkel a cégekkel természetesen megmarad, hiszen a debreceni döntés mellett szólt az is, hogy a beszállítói kör egy része ebben az országrészben található - hangsúlyozta Salgó András.

A kommunikációs igazgató nem részletezte, hogy jelenleg összesen hány magyarországi cég tartozik ebbe a beszállítói körbe, de egy 2013-as sajtóúton több mint 50 cégről beszéltek, és további több mint 40-et neveztek potenciális beszállítói partnernek.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hatalmas hátraarc jöhet a Forma-1-ben
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:56
Öt éven belül véget ér a hibrid korszak, és visszatérnek a V8-as motorok a száguldó cirkuszban.
Vállalat Rendkívüli intézkedésekkel készül a nyárra a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:50
A brit kormány ideiglenes intézkedésekkel készül a nyári szezonra a repülőjárat-törlések megelőzése és az optimális járatszám érdekében. A kabinet engedélyezné a légitársaságoknak, hogy az utasokat kevesebb gépre vonják össze, miután a Hormuzi-szoros lezárása miatt drasztikusan megugrott a kerozin ára.
Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG