3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Felújítások is jönnek, és a kormány három ingatlant is vesz az egyetemnek.

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén - olvasható a Magyar Idők hétfőn megjelent számában. A napilap azt írta, az egyik kormányhatározat szerint idén megkezdődik az egyetem klinikai tömbjeinek fejlesztése, ennek érdekében a kormány három ingatlant is vásárol a Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központtal szemben. Így egy közel 16 ezer négyzetméteres oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyílik lehetőség. A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjeinek bővítését is - tették hozzá.

A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének január végéig kell javaslatot tennie a két tömb telephelybővítésére és infrastruktúra-fejlesztésére, mindezt a klinikai oktatás, kutatás és az ahhoz kapcsolódó betegellátás minőségének javítása érdekében. Ez teszi majd lehetővé, hogy az egyetem Kútvölgyi úton működő klinikái 2019 végéig kiköltözzenek a Kútvölgyi kórház épületéből, mert azt az Észak- és Közép-budai Centrum, az új Szent János Kórház és Szakrendelő veszi át egy másik kormányhatározat szerint.

A határozat rendelkezik a Pulmonológiai Klinika kiköltözéséről is a Szent János Kórház területéről, a klinika június 30-tól az egyetem felújított, Tömő utcai épületében működik tovább. A kormány által biztosított 1,5 milliárd forintból megújul a külső klinikai tömb részét képező épület, de az összeg fedezi a klinika teljes eszközparkjának költöztetését is.

Bővítik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját is. Ennek érdekében a kormány felhatalmazta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztert, hogy vásárolja meg a tömbbel szomszédos egyik társasházat, valamint intézkedjen egy, a klinika tulajdonában álló másik épület korszerűsítéséről - áll a cikkben.

A kabinet döntése értelmében a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projektre szánt keretből idén 565 millió, jövőre pedig 3 milliárd 196 millió forintot a városmajori klinika transzplantációs részlegének bővítésére, a műtéti épület részleges átépítésére és a Határőr út 18. szám alatti épület korszerűsítésére fordítanak.

A kormány döntött az egyetemhez tartozó Pető András Kar (korábbi Pető András Intézet) fejlesztéséről is. Ehhez a szakmai koncepció kidolgozása az emberi erőforrások miniszterének feladata, ugyancsak január 31-i határidővel.

Egy tavaly novemberben megjelent kormányhatározat szerint a Gyógyszerésztudományi Kar korszerűsítésének részeként létrehozzák a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot az évek óta kihasználatlan, egykori Bakáts téri kórház épületében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem elég, hogy van bevétel: az sem mindegy, mikor érkezik meg a pénz
PR | 2026. szeptember 3. 14:32
Nő a forgalom, de egyre több pénz áll a cégek közötti követelésekben. A magyar vállalkozások 2025-ben is növekedési pályán maradtak: az aktív cégek összesített nettó árbevétele megközelítette a 184 ezer milliárd forintot, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A növekvő üzleti aktivitás ugyanakkor egy kevésbé látványos jelenséget is magával hozott: egyre több pénz ragad bent a vállalkozások közötti követelésekben.
Vállalat Elon Musk a 4iG-vel kötött együttműködésről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 11:20
Elon Musk, a SpaceX elnöke és Gwynne Shotwell, a vállalat operatív igazgatója is saját X-oldalán hívta fel a figyelmet a 4iG Csoport és a SpaceX között létrejött, Európában úttörőnek számító együttműködésre, amelynek híre a vezetők követőtáborának köszönhetően így közel 250 millió emberhez juthat el világszerte.
Vállalat Sorra lépnek a magyar bankok, élénk versenyt indított el a Revolut
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 08:52
Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
Vállalat Nagy bejelentés, megugrott a magyar állam befolyása a Molban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:28
A szavazati jogban történt változásokról tett bejelentést a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol Nyrt. A magyar állam 15,24 százalékos szavazati arányhoz jutott.
Vállalat Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:59
Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte a társaság a honlapján.
Vállalat Magyarország piacvezető takarmánygyártója görög akvizícióval erősít
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:23
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
Vállalat Indul keddtől a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:51
Szeptember 1-én elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, de az év végéig a NAV nem bírságol, hanem segít. A következő négy hónap arra szolgál, hogy minden érintett kipróbálhassa a rendelkezésére álló megoldásokat, és megtalálja azt, amelyikkel a legegyszerűbben tudja teljesíteni új kötelezettségét – közölte az adóhatóság.
Vállalat Olyat jelentett az Nvidia, hogy az elemzők is leestek a székről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:52
De a következő negyedévre még vadabb számokat várnak.
Vállalat Atomreaktorokat is telepítene a 4iG új üzletága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:39
Önálló energetikai holdingot hoz létre a vállalat, komoly tervekkel.
Vállalat Rekordbevétellel zárta az első félévet a Lego
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:46
Bejött a foci-vb trófeájának másolata, valamint a Pokémon és a K-Pop tematikához kapcsolódó készletek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG