3p

Montenegró kormánya a 4iG Csoportot választotta a rendvédelmi szervek technológiai fejlesztését, valamint a kormányzati adatközpont és kapcsolódó infrastruktúra kialakítását célzó projektek megvalósítására. A beruházások a csoport első nagyszabású külföldi kormányzati megbízását jelentik a digitális infrastruktúra-fejlesztés területén.

A csoport közleménye szerint a projektek a Magyarország és Montenegró között 2025. július 1-jén aláírt államközi együttműködési megállapodás eredményeképpen valósulnak meg.

A megállapodás célja közös technológiai fejlesztések előkészítése és megvalósítása, valamint a magyar vállalatok részvételének erősítése a montenegrói digitális infrastruktúra-fejlesztési programokban. A montenegrói kormány beruházásában megvalósuló fejlesztések magukban foglalják az informatikai és távközlési rendszerek kiépítését, integrációját, az eszközbeszerzéseket, továbbá a telepítési, képzési, támogatási és üzemeltetési feladatokat.

A rendvédelmi szervek technológiai fejlesztését célzó projekt megvalósítására szánt teljes keretösszeg több mint 54,2 millió euró.

A közlemény szerint az adatközpont és a kapcsolódó infrastruktúra kialakítása jelenleg még előkészítési fázisban van, a végleges költségkeret meghatározása a projekt megvalósítására létrehozott munkacsoport feladata.

Mint írják, a döntés mérföldkő a csoport történetében, mivel első alkalommal valósíthat meg nagyszabású technológiai fejlesztést és nyújthat integrált megoldásokat külföldi kormányzati megrendelő számára.

A közlemény kitér arra is, hogy a rendvédelmi fejlesztési programot és a kapcsolódó rendszerintegrációt a 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) valósítja meg. Az adatközponti és kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztési projekt megvalósításáért a 4iG International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) felel.

Az előkészítés alatt álló beruházások hozzájárulnak a magyar technológiai és rendszerintegrációs kompetenciák nemzetközi jelenlétének erősítéséhez, és tovább erősítik a csoport pozícióját a régió vezető technológiai szolgáltatói között, írták.

A 4iG Csoport 2021 óta van jelen Montenegróban, ahol leányvállalata, a One Montenegro az ország egyik meghatározó mobilszolgáltatója. A vállalatcsoport a montenegrói kormány stratégiai partnereként az elmúlt években jelentős hálózatfejlesztéseket hajtott végre, részt vesz az 5G infrastruktúra kiépítésében, és aktív szerepet vállal a digitális ökoszisztéma fejlesztésében, innovatív technológiák bevezetésében, olvasható a közleményben.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG