|
| Forrás: Stadler |
Tavaly rekordnagyságú, csoportszinten 4,9 milliárd svájci frank (több mint 1400 milliárd forint) megrendelés-állománnyal zárta az évet a Stadler. A konszolidált árbevétel ugyanakkor csak kis mértékben, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt. A cég magyarországi leányvállalatai is jelentős mértékben, mintegy 20 százalékkal növekedtek a korábbi évhez képest, a három vállalat összesített árbevétele 25 milliárd forintot tett ki, míg 2015-ben ez még 21 milliárd forint volt.
A közlemény szerint a rekord rendelés-állománynak része a GYSEV által megrendelt 10 harmadik generációs Flirt motorvonat, amelyről tavaly szeptemberben írt alá szerződést a vasúttársaság és a Stadler. A vállalatcsoport tavaly több mint 400 járművet szállított a megrendelőinek, amely átlagosan több mint 1 jármű elkészülését jelenti naponta. Emellett ők szállíthatják majd az új emeletes motorvonatokat is, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





