2p
Átláthatóbb rendszerre számítanak a Miniszterelnökségen.

A tavaly elfogadott új közbeszerzési törvényben kapott felhatalmazás alapján a Közbeszerzési Hatóság ellenőrizheti a szerződések teljesítését, ezzel erőteljesebben ösztönözhető a jogkövető magatartás - mondta Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke, a Miniszterelnökséggel közösen szervezett szakmai konferencián, amelyről a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatta az MTI-t.

Nem voltak tétlenek

Az elnök kifejtette: a szerződések teljesítésének ellenőrzése során az idén október közepéig 192 ügy indult, ezekből 13 büntetőfeljelentés, 53 jogorvoslati eljárás született, továbbá 5 törvényességi felügyeleti eljárás indult a cégbíróságon, számos bejelentés a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda felé, és 2 polgári peres eljárást is indított a hatóság a szerződés semmisségének kimondására.

Beszámolt arról is, hogy az első kilenc hónapban közel 6700 közbeszerzési eljárás zajlott 1600 milliárd forint összértékben. A mikro-, kis és középvállalkozások teljesítménye nem csökkent, az eljárások 81,4 százalékát nyerték el, amely lényegében megegyezik a 2015 azonos időszakival (83,1 százalék).

Jöhet az új módosítás?

A konferencián felszólalt a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára is, aki beszédében utalt többek között a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó új javaslatra. Császár Dániel úgy vélte, hogy a közbeszerzési törvény tavaly novemberi hatályba lépése óta tapasztaltak alapján napirenden lévő módosítás gördülékenyebb, egyúttal átláthatóbb gyakorlatot eredményez majd.

A tájékoztatás szerint a módosítás eredményeként a legkisebb értékű eljárásoknál az árubeszerzés és szolgáltatás-megrendelés esetén 18 millió forintról 15 millió forintra csökken az értékhatár, amely felett a közbeszerzéseket egy összefoglaló tájékoztatás közzétételével meg kell hirdetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kiváló eredményről számolt be a venezuelai olajat kitermelő amerikai cég
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 08:25
Jól megy az olajcégeknek.
Vállalat A kínai BYD járműeladásai zsinórban az ötödik hónapban estek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:21
A BYD járműeladásai januárban 30,1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínai elektromosautó-gyártó külső bizonytalanságokkal és éles hazai versennyel küzd.
Vállalat Magyar Termék: lehet, hogy pont a Mercosur-megállapodás ad majd lökést?
Szirmai S. Péter | 2026. február 1. 10:23
Immár 250 vállalat csaknem hatezer terméke viseli az idén húszéves Magyar Termék védjegyet, és egyre nő a számuk. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és évi 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak, de új kihívást, lehetőséget is jelent a vámháború és a Mercosur-megállapodás.
Vállalat Elmaradt a rekordprofit a bankoknál
Herman Bernadett | 2026. január 31. 10:08
Csökkent tavaly a magyarországi bankok nyeresége, a megemelt tranzakciós illetéket átháríthatták a hitelintézetek. 
Vállalat Líbiában terjeszkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:21
A magyar olajcég stratégiai partnerséget kötött Líbia Nemzeti Olajvállalatával (NOC).
Vállalat A Wizz Air vezetője szerint megnőtt az igény a kisállatok és a lőfegyverek szállítására is
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:41
A Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor több kérdésére is válaszolt Váradi József, a Wizz Air elnök-vezérigazgatója. Elmondta, miért állítottak le több nagy-britanniai járatot Budapestről, bejelentett egy új útvonalat, és arról is beszélt, jellemzően hova utaznak a magyar családok. Egy másik légitársaság gépén eltűnő kígyó is szóba került.
Vállalat 100 milliárdos segítség a vendéglátóiparnak
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:21
A kormány 5+1 elemből álló akciótervéről a társadalmi egyeztetése megkezdődött, és hamarosan megjelennek vonatkozó rendelkezések is.
Vállalat Több mint tíz év után is még mindig kísért a brókerbotrányok emléke
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 11:47
Még mindig nem ért véget a Buda-Cash leánybankjainak felszámolása. Két hitelintézet történetének a végére pont került, a harmadiknál viszont nem zárultak még le az eljárások – írja az Mfor.hu. 
Vállalat Egyre rosszabb a helyzet, már 3 percenként jelentenek be kibertámadásokat
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 16:59
Rekordot döntöttek az adatvédelmi incidensek Európában tavaly, a felügyeleti hatóságok emiatt összesen 1,2 milliárd euró bírságot szabtak ki – közölte a DLA Piper.
Vállalat Kiderült, mennyien vásároltunk tavaly az IKEA-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 16:30
Az IKEA Magyarország teljes kiskereskedelmi forgalma elérte a 144,3 milliárd forintot a 2024. szeptember 1-től 2025. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évben. Ez 4,4 százalékos növekedés az előző pénzügyi évhez képest – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG