2p
Nem tetszik a román kormány legerősebb pártjának egy tervezet.

A román Szociáldemokrata Párt ellenzi, hogy privatizálják a Román Postát - jelentette ki Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

A kormány fő erejét képező szociáldemokraták vezető testületének tanácskozása után Dragnea elmondta: fel sem vetődhet a posta magánosítása, mivel nem értenek egyet ezzel.

Mi fel akarjuk tőkésíteni a postát, hogy ismét sikeres vállalattá váljon, és megmaradjon a román állam többségi tulajdonában – fogalmazott a politikus.

Már többször megpróbálták

A vállalat részvényeinek 75 százaléka a román távközlési minisztérium tulajdonában van, a többi 25 százalékot a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea Alap birtokolja.

A bukaresti kormány korábban kétszer próbálta sikertelenül privatizálni a Román Postát, mivel az állami vállalat magánosítása - egyéb vállalatokéval együtt - szerepelt a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap között korábban megkötött hitelszerződésekért cserében kért reformok között.

Először 2013-ban próbálkoztak a magánosítással, akkor senki nem jelentkezett az 51 százalékos részvénycsomagért. 2015-ben újrakezdték a privatizációs eljárást, akkor egyedül a belga Bpost érdeklődött, de végül nem nyújtott be kötelező érvényű ajánlatot a többségi részvénypakettért.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
Vállalat Három nagy légitársaság csap össze a portugál légitársaságért
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 15:31
Az érdeklődők között van a Deutsche Lufthansa, az IAG és most már az Air France-KLM is. 
Vállalat Erős évet zárt az AKKO Invest, de egy tétel lenyomta a profitot
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 13:37
Újabb rekordévet tudhatnak maguk mögött.
Vállalat A piac negyede az MBH lízingcégéé
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:33
Jó évet zárt az Euroleasing Zrt. 2025-ben is.
Vállalat Sikert és profitot érő kérdések és válaszok kkv-knak
PR | 2026. április 2. 10:27
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Vagyonból örökséget csinálna az OTP Private Banking
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 10:06
Új szolgáltatást integrálnak a vagyonkezelésbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG