2p

A világ legnagyobb üdítőital-gyártója 58 százalékkal növelte adózott eredményét az idei második negyedévben, bár az eladásai ugyan csökkentek, de a magasabb árak ellensúlyozták ennek hatását.

A cég kedden arról jelentett, hogy az adózás utáni nyeresége 3,81 milliárd dollár, azaz részvényenként 88 cent volt a március végével záródott három hónapban, nagyobb az egy évvel korábbi 2,41 milliárd dollárnál, részvényarányosan 56 centnél – számol be róla az MTI.

Nőtt a nyereségtartalma
Nőtt a nyereségtartalma
Fotó: Depositphotos

Jobb mint várták

Az egyszeri tételek nélküli részvényenkénti nyereség 87 cent lett, meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 83 centet.

A Coca-Cola negyedéves bevétele 1 százalékkal, 12,54 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 12,36 milliárd dollárról. Az elemzők némileg nagyobb bevételadatra, 12,57 milliárd dollárra számítottak. Az organikus bevételnövekedés 5 százalék volt.

A Coca-Cola bevétele az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) 5 százalékkal, Észak-Amerikában, illetve az ázsiai és csendes-óceáni térségben 3-3 százalékkal nőtt. Latin-Amerikában ugyanakkor 4 százalékkal csökkent a bevétel.

A szénsavas üdítőitalok eladásai 1 százalékkal csökkentek, míg a gyümölcslevek, tejtermékek és növényi alapú italoké 4 százalékkal estek. A vizek, sportitalok, kávék és teák eladása stagnált éves szinten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
Vállalat Többszáz dolgozójától válik meg a legendás autógyártó
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:09
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
Vállalat Magának a tőzsdének nem ment annyira jól a tavalyi évben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:21
Növekvő bevétel mellett csökkent a BÉT nettó eredménye 2025-ben.
Vállalat Hivatalosan csütörtökön kezdhetik építeni a Paks II. erőművet
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:01
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt az első beton kiöntésére.
Vállalat Több száz, nácikhoz köthető számlát azonosítottak a Credit Suisse-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:01
Egy vizsgálat 890 olyan bankszámlát azonosított a svájci Credit Suisse-nél, amelyeknek lehetséges náci kapcsolataik voltak – közölte Chuck Grassley amerikai szenátor a Szenátus Igazságügyi Bizottságának keddi meghallgatása előtt, amely a bankok holokausztban játszott szerepét vizsgálja.
Vállalat Új vezető a Gránit Alapkezelő Prémium Vagyonkezelési üzletágánál
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:41
Braun Márton tölti be az üzletágvezető pozícióját idén januártól.
Vállalat A teszttel elérkezett a Rijekai Finomító felújításának utolsó szakasza
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:21
Az INA már teszteli az új létesítményeket, mielőtt előreláthatólag márciusban termelésbe állnak.
Vállalat Elon Musk cége fúrni kezd Dubaiban
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 15:41
Azonnal megkezdődik a Dubai Loop projekt első fázisa Elon Musk Boring Company-jával, közölte egy Egyesült Arab Emírségekbeli tisztviselő.
Vállalat Kedden nyílik a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 15:21
A hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében pályázhatnak.
Vállalat Többen belehaltak: jövőre betiltják a rejtett autókilincset az autókon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:36
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a személygépkocsiknál – derült ki a kínai ipari és informatikai minisztérium (MIIT) által hétfőn közzétett szabályozásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG