Ahogy arról már korábban írtunk, távozott az Opel vezérigazgatója. A PSA konszern esernyője alá tartozó céggel egyébként nagy tervek vannak, rendkívül gyors ütemben, legkésőbb 2020-ra ugyanis szeretnék nyereségessé tenni a vállalatot, nyilatkozta Carlos Tavares, a PSA konszern vezérigazgatója a Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak.
Hozzátette: a nyereségességhez vezető üzleti tervet az Opel vezetőségének az átvételt követő száz napon belül be kell majd nyújtania és érvénybe kell léptetnie. A FAZ értesülése szerint ennek szeptember 12-ig, a Frankfurti Autószalon kezdetéig meg is kell történnie. Karl-Thomas Neumann távozásával kapcsolatban azonban csak annyit mondott, hogy mindenkinek „meg kell hoznia a saját személyes döntését”, az Opelnek pedig németnek kell maradnia, hogy kiegészíthesse a konszern többi márkáját.
Ezen kívül további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





