3p

A GVH szerint az Opus Global Nyrt. az új bevásárlással nem korlátozza a versenyt.

Nem talált kivetnivalót a Gazdasági Versenyhivatal Mészáros Lőrincék legújabb nagybevásárlásában, derül ki a versenyhivatal honlapján még pénteken közzétett döntésből. Mint ismert, a felcsúti üzletember többségi tulajdonában álló Opus Global Nyrt. bő két héttel ezelőtt jelentette be, hogy aláírta az ország legnagyobb földgázelosztó társasága, a Tigáz Földgázelosztó Zrt. megvásárlásáról szóló megállapodást. Hogy ezt valóban megtehessék, azt előbb a GVH-nak le kellett okéznia - ez tehát meg is történt.

A versenyhivatal a bejegyzése szerint összefonódás tárgyában a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény vonatkozó pontja alapján igazolja, hogy az ügyben vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn.

Az Opus a svájci központú MET Csoporttól veszi meg az MS Energy Holding AG 50 százalékát, ezzel 49,57 százalékos részesedést szereznek a Tigázban. A felvásárlási megállapodás értelmében Mészárosék a tranzakció zárásakor irányítási jogot is szereznek a földgázelosztó társaságban.

A Tigáz az ország észak-keleti régiójában végez földgáz elosztási engedélyes tevékenységet, és ők üzemeltetik Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát. A cég a hazai gázvezeték-üzemeltetők közül az egyik legeredményesebb, 2019-ben a társaság árbevétele 32 milliárd forint, üzemi eredménye 6,7 milliárd forint, adózott eredménye pedig 2,3 milliárd forint volt.

Az Opus igazgatósága korábban arról is döntött, hogy sikeres tranzakció esetén a Status Energy Kft.-vel közösen ötven-ötven százalékos tulajdoni arányban létrehozza az Opus Energy Kft.-t. Eléggé bízhattak abban, hogy a GVH nem tesz keresztbe nekik, ugyanis az Opus Energy létesítő okiratát az elektronikus cégjegyzék szerint már március 10-én, egy nappal a vásárlási megállapodás aláírása előtt összeállították, március 12-én pedig, amikor a tőzsdei társaság kidobolta a megállapodást, már be is jegyezték a társaságot. Az Opus Energy élére egyébként az a Gombai Gabriella került, aki Mészáros Lőrinc lányával, Mészáros Beatrixszal együtt a Talentis Consulting Zrt. vezérigazgatója is.

Az Opus az Opus Energyn keresztül fogja tulajdonolni a Tigázt és a tavaly december 23-án megvásárolt Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t (Titászt). A tranzakciók zárását követően az Opus a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé válik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG