2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Többéves rekord dőlt meg az idén a vállalkozások bejegyzésében, ezzel együtt még több mint 17 ezer cég szűnt meg. 

A vg.hu a Nemzeti Cégtár adatai alapján ismerteti, hogy az idén január és november között már 30 760 vállalkozást jegyeztek be Magyarországon. Ez nemcsak a tavalyi egész éves adatot múlta felül, hanem az elmúlt öt évhez képest is példátlan aktivitást jelez, 2016 és 2020 között ugyanis egyszer sem érte el a 30 ezres határt a cégalapítások száma, 26 és 29 ezer között mozgott.

Eközben a megszűnések adatsora is kedvezőbb képet fest a reálgazdaságról, hiszen az év első tizenegy hónapjában mindössze 17 776 cég hagyott fel addigi tevékenységével.

Viszonyításképpen: tavaly 30 219-en tettek így, az azt megelőző években pedig évi 35-46 ezren. Mindennek alapján feltételezhető, hogy a válságból kifelé jőve bizakodó a versenyszféra, az üzleti környezet mind több belépőt vonz, aki pedig korábban a bezárást fontolgatta, inkább kitart. Így november végén 546 825 vállalkozást tartott számon a Nemzeti Cégtár, majdnem 600-zal többet, mint a múlt év végén. Ez azért nagy szó, mert az előző négy esztendő leforgása alatt 46 ezer piaci szereplő tűnt el a süllyesztőben.

A mostani trendfordulóig az egészséges szelekcióval járó koncentrálódásról beszélhettünk, amihez nagyban hozzájárult a kényszervállalkozások megszűnése is - reagált a Világgazdaság megkeresésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Felidézte, hogy a rendszerváltás után mindenki vállalkozott, de ez sokaknak leginkább menekülőút volt. Ezután fokozatosan csökkent a cégek száma.

Úgy látja, hogy bár ágazati bontásban és régiónként is jelentősek az eltérések, összességében visszatérőben van az optimizmus, a mostani folyamat a gazdaság normális pulzálásának a velejárója. Az MKIK elnöke szerint egyre többen hisznek abban, hogy sikeresek lehetnek, sokan pedig eleve a cégszerű működéstől várják az eredményességet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Sorra lépnek a magyar bankok, élénk versenyt indított el a Revolut
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 08:52
Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
Vállalat Nagy bejelentés, megugrott a magyar állam befolyása a Molban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:28
A szavazati jogban történt változásokról tett bejelentést a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol Nyrt. A magyar állam 15,24 százalékos szavazati arányhoz jutott.
Vállalat Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:59
Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte a társaság a honlapján.
Vállalat Magyarország piacvezető takarmánygyártója görög akvizícióval erősít
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:23
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
Vállalat Indul keddtől a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:51
Szeptember 1-én elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, de az év végéig a NAV nem bírságol, hanem segít. A következő négy hónap arra szolgál, hogy minden érintett kipróbálhassa a rendelkezésére álló megoldásokat, és megtalálja azt, amelyikkel a legegyszerűbben tudja teljesíteni új kötelezettségét – közölte az adóhatóság.
Vállalat Olyat jelentett az Nvidia, hogy az elemzők is leestek a székről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:52
De a következő negyedévre még vadabb számokat várnak.
Vállalat Atomreaktorokat is telepítene a 4iG új üzletága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:39
Önálló energetikai holdingot hoz létre a vállalat, komoly tervekkel.
Vállalat Rekordbevétellel zárta az első félévet a Lego
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:46
Bejött a foci-vb trófeájának másolata, valamint a Pokémon és a K-Pop tematikához kapcsolódó készletek is.
Vállalat Lépett a Duna Aszfalt: visszaváltják a GED Afrika-kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 14:59
A Duna Aszfalt Zrt. a mai napon kezdeményezte a GED Africa projekt finanszírozásához kapcsolódó kötvények önkéntes visszaváltását az EXIM Banknál és az MFB Banknál. A társaság döntésének célja, hogy megerősítse a projekt finanszírozási konstrukciójának stabilitását, megőrizze a Duna Group és Magyarország nemzetközi gazdasági hitelességét, valamint biztosítsa a Kasomeno-Mwenda infrastruktúra-fejlesztési projekt hosszú távú és zavartalan folytatását.
Vállalat Nyakunkon az év egyik legizgalmasabb tőzsdei sztorija
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 12:59
Szeptember 1-jén debütál a hongkongi tőzsdén a világ egyik legnagyobb fast fashion online webáruháza, a Shein.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG