3p
Az Audi 15 milliárd eurós (5025 milliárd forint) költségcsökkentési programot hajt végre 2022-ig - mondta a német autógyártó társaság vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ).

A megszorítások főleg a vállalat két hazai gyárát érinthetik. Bram Schot elmondta, hogy eddig 10,5 milliárd eurónyi "megtakarítási potenciált" azonosítottak, és a program felét már teljesítették. Hangsúlyozta, hogy a "Következetesen Audi" elnevezésű átalakítási terv révén sikerül "finanszírozni az Audi jövőjét".

A FAZ hírportálján közölt összeállítás szerint a Volkswagen csoporthoz tartozó társaságnál azt mondják, hogy elkerülhetetlen a gyártókapacitás csökkentése, és ez legfőképpen a két németországi üzemet, a ingolstadti központban és a Neckarsulmban működő gyárat érinti majd.

Csökkenő termelés

Ingolstadtban már törölték is az egyik éjszakai műszakot, Neckarsulmban pedig "végzetes" a helyzet - írta a FAZ, kiemelve, hogy a 17 ezer embert foglalkoztató baden-württembergi gyár évi 300 ezer autó összeszerelésére alkalmas, de folyamatosan csökken a termelés. Tavaly már a 200 ezres határt sem érték el, csupán 186 ezer kocsi készült. Az alacsony kihasználtság oka, hogy főleg limuzinokat gyártanak, és a leginkább kelendő városi terepjáró modellek máshol készülnek.

Bram Schot - akit az év elején neveztek ki a Audi AG igazgatótanácsának elnöki tisztségébe - elmondta: világos elképzeléseik vannak arról, hogy miként lehet biztosítani a foglalkoztatottságot a két üzemben, és konstruktív megbeszéléseket folytatnak a munkavállalói érdekképviseletekkel, de konkrétumokról még korai lenne beszélni.

Az átalakítási terv egyéb részleteiről elmondta, hogy túlságosan sok modellvariációt gyártottak, a következő években pedig csak azokra az autókra összepontosítanak, amelyek megfelelnek a vásárlói igényeknek és "értéket teremtenek az Audinak".

Nem akarnak mindenhol ott lenni

A piaci stratégián is változtatnak - mondta a holland autóipari menedzser, kiemelve: nem ért egyet azzal, hogy az Audinak a világon mindenütt jelen kell lennie. Ezért megvizsgálják, hogy mely régiókban és mely piaci szegmensekben lehet biztosítani a gazdaságos működést.

A Győrben autógyárat és a világ legnagyobb autómotor-gyárát működtető társaság az idei első fél évben 906 ezer autót adott át vásárlóinak világszerte, 4,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az értékesítési bevétel 28,8 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 31,2 milliárd után. A működési eredmény 2,3 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,8 milliárdról, a bevételarányos jövedelmezősége pedig 8,9 százalékról 8 százalékra csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG