2p
Van öt ágazat, aminek tíz éven belül hússzorosára nőnek majd a bevételei, mutatjuk, mik ezek.

A sharing economy, azaz a megosztáson alapuló gazdaságmodellek egyre népszerűbbek Európában, ennek öt legjelentősebb ágazatára vár óriási bevétel növekedés, tájékoztatta a PwC Magyarország a Privátbankár.hu-t. A közösségi finanszírozással, - szállásmegosztással, - személyszállítással és az on-demand háztartási- és szakmai szolgáltatásokat kínáló vállalatok az elemzés szerint 2025-re a jelenlegi 28 milliárd euróról 570 milliárd euróra növelhetik a bevételeiket. Ebből a szolgáltató szektor is profitál, a tranzakciók több mint háromnegyedét, majdnem 490 milliárd forintot fölözhetnek ebből le.

A sharing economy platformok és a szolgáltató szektor bevételének alakulása 2025-ig.

A fiataloknak jön be a legjobban

A vállalat üzleti tanácsadási csoportjának vezetője, Osztovits Ádám szerint a fellendülés elsősorban a fiataloknak köszönhető. „A sharing economy mostanra érett be, a hangzatos kifejezésből a fiatalabb fogyasztók közkedvelt választása lett, és az elkövetkező évtizedben kiemelkedhet az Európában „új normának” számító, lassabb fejlődési ütemet produkáló gazdasági ágazatok közül”, véli a csoportvezető.

Az egyes sharing economy szektorok várható árbevétel növekedése.

Az öt kulcsszektor közül a háztartási szolgáltatások terén várható a leggyorsabb növekedés, itt tíz éven belül nagyjából 50 százalékos jövedelemnövekedést várnak. A szektor fejlődését a fogyasztók új generációjának köszönheti, akik az on-demand szolgáltatásokat választják háztartási szükségleteik kielégítésére, mint például az étel-házhozszállítás vagy a segítség a ház körüli munkákban.

Kell a jogszabályi keret

Az Európai Bizottság is nyitott az új modell felé, a nemrégiben bejelentett európai sharing economy agenda az első megelőző lépés egy sikeres és működőképes szabályozási keretrendszer kialakítása felé. Ez minden tagállamnak lehetőséget biztosít arra, hogy megvizsgálja, hogy a vonatkozó szabályozási környezete megfelelő-e, valamint hogy van-e lehetőség további akadályok eltávolítására anélkül, hogy sérülne a piaci verseny, a munkavállalók jogai vagy a fogyasztók védelme.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG