2p

Harmadszor sóhajthatnak fel a gyógyszercégek az Európai Bíróság Novo Nordisk ügyében hozott, a teljes iparág által nagyon várt ítéletének köszönhetően.

Milliárdokkal csökkenhet visszamenőleg a teljes szektor áfa terhe, hangsúlyozzák a Baker McKenzie ügyvédei, dr. Riszter Gergely és dr. Bodrogi-Szabó Tímea.

Korábban egy német és magyar vonatkozású ügy kapcsán már elkezdte puhítani az uniós jogi fórum a gyógyszercégek által fizetett gyógyszertámogatások levonhatóságát az áfa alapjából. Jelen ügy kiindulópontját a Novo Nordisk A/S által kezdeményezett hazai eljárás adta.

Kellemes ítélet született
Kellemes ítélet született
Fotó: Pixabay

Az Európai Bíróság elé került ügyben leegyszerűsítve az volt a kérdés, hogy a gyógyszertörvény alapján a gyógyszercégek által a magyar társadalombiztosító (NEAK) részére teljesített (korábbi kulcson) 10/20 százalékos befizetések adónak vagy pedig árengedménynek minősülnek-e, legalábbis áfa szempontból. Ez azért fontos, mert az áfa szabályai szerint az árengedmény összegével csökkenteni lehet a fizetendő áfa alapját, az adók összegével nem. „Tehát ha a gyógyszercégek által a NEAK-nak teljesített befizetés árengedménynek minősül, akkor a gyógyszercég visszaigényelheti a korábban megfizetett áfa egy részét” – mondta el dr. Riszter Gergely, Baker McKenzie ügyvédi iroda adójogi partnere.

Az Európai Bíróság szeptember 12-én hozott úttörő ítéletében az iparágnak kedvező döntést hozott: a (korábbi kulcson) 10/20 százalékos befizetések az áfa rendszerében árengedménynek minősülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyógyszercégek ezen befizetési kötelezettséggel csökkenthetik az áfa alapjukat.

Az Európai Bíróság ítéletét azzal indokolta, hogy a gyógyszercégek a NEAK-nak teljesített befizetések miatt nem kapják meg a gyógyszerek értékesítését követően kapott ellenérték egy részét. Márpedig ha ez így van, akkor árengedményről van szó, ami után a magyar állam nem tarthat áfára igényt, akkor sem, ha a befizetésre jogszabály alapján kerül sor. 

„Az ítélet nem csupán a konkrét ügy felperesének kedvez; az alapján valamennyi gyógyszercég áfa visszatérítési igényt érvényesíthet a magyar állammal szemben. Erre egy 180 napos határidő áll a rendelkezésükre.” – hangsúlyozta dr. Bodrogi-Szabó Tímea, Baker McKenzie ügyvédi iroda adójoggal foglalkozó szenior ügyvédje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 16:31
A Duna Aszfalt Zrt. afrikai projektjeinek pénzügyi kockázatait teljes egészében a zrt. és a cégcsoport viseli. Mivel 3 évig nem találtak kereskedelmi banki partnert, ezért az Eximbank és az MFB jóváhagyásával valósult meg a kötvényfinanszírozás – közölte a cég szombaton azt követően, hogy a gazdasági tárca feljelentést tett az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen.
Vállalat Bajban a német ipari óriás: csődvédelmet kért a Varta
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:38
A több mint évszázados múltra visszatekintő német akkumulátorgyártó előzetes fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett a hosszú távú pénzügyi stabilizáció és a működés folytatása érdekében. A válság mögött a kereslet kiesése, az ázsiai konkurencia nyomása és egy meghatározó partner – sajtóhírek szerint az Apple – elvesztése áll.
Vállalat Zöldlámpa az elektromos Suzukiknak: gigaberuházást jelentettek be Esztergomban
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:00
A mintegy 2800 embernek munkát adó Magyar Suzuki Zrt. újabb szintre emeli a hazai járműgyártást: a 76 milliárd forintos fejlesztés révén az elektromos autók és az akkumulátorgyártás kerül a fókuszba a hazai gyárban.
Vállalat A sikeres AI-bevezetés 80 százalékban nem a szoftveren múlik – De akkor vajon micsodán?
PR | 2026. július 23. 16:25
Reggel a munkatársak beírnak egy-két kérdést a ChatGPT-nek, délután háromkor viszont még mindig ugyanazt az Excel-táblát másolgatják. Az eszközök már ott vannak a vállalati gépeken, a havi zárásnál mégsem látszik, hogy a cég egyetlen perccel is gyorsabb vagy jövedelmezőbb lett volna. Miért várat magára a valódi megtérülés, és mit csinálnak másképp azok, akiknél már a profitban is mérhető az AI jelenléte?
Vállalat Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:30
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában – közölte a társaság.
Vállalat Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:10
Az Európai Bizottság 890 millió eurós büntetést szabott ki a Google-ra a digitális piacokról szóló rendelet megsértése miatt.
Vállalat Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:40
Az Alphabet, a Google anyavállalata a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a második negyedévben, miközben a felhőszolgáltatási üzletág kiemelkedő növekedést ért el. A vállalat ugyanakkor tovább emeli a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásait, ami kedvezőtlen piaci fogadtatásra talált.
Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG