3p

A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.

A Wizz Air légitársaság a diszkont modellben működő légicégek között elsőként fokozatosan elérhetővé teszi a flottájában a Starlink műholdas internetet 2027-től. Ez a lépés nemcsak a vállalat számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási élményben is hatalmas előrelépés – olvasható a cég közleményében.

Az utasok megszokhatták már, hogy a fapados repülőgépeken nem tudnak internetezni, a telefonokat, laptopokat és egyéb elektronikus eszközöket repülőgép üzemmódban használhatják. A prémium járatokon eddig is lehetett olyan jegyet vásárolni, ami tartalmazott internetet. Ez a lehetőség az olcsóbb utazást keresők számára is elérhetővé teszi a Wizz Air a Starlink segítségével – írja a Forbes.hu.

A portál hozzáteszi, hogy az év elején vita robbant ki a világ leggazdagabb embere, Elon Musk és a Ryanair-vezér Michael O'Leary között. Egy interjúban O’Leary egy kérdésre azt mondta, hogy nem tervezik bevezetni a Starlink műholdas internetet a járataikon. A Starlink Elon Musk űripari cége.

O’Leary válasza után Elon Musk még szavazást is kiírt az X-en, amiben arról kérdezte a követőit, hogy megvegye-e a Ryanairt.

Az ír üzletember azzal indokolta döntését, hogy az antenna miatt nőne a légellenállás, több üzemanyagra lenne szükség, ezért drágább lenne repülni, a Ryanair pedig nem engedheti meg, hogy emeljen árain. O’Leary hozzátette: „Musk szavaira amúgy sem érdemes figyelni. Egy idióta. Nagyon gazdag, de akkor is egy idióta.”

A világ leggazdagabb embere is fontosnak tartotta a stílust, válaszában úgy fogalmazott: „O’Leary az igazi idióta, és ki kellene rúgni.” A Ryanair-vezér szemétdombnak nevezte az X-et, Musk pedig azzal viccelődik, hogy megveszi légitársaságát, és egy Ryan nevű férfinak adja irányítását.

Járatokat függeszt fel a WizzAir

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra. A légitársaság közölte, hogy

„az izraeli járatok újraindítását a jelenlegi tervek szerint június 10-én tervezik, a helyzet alakulásától függően. Az utasok és a személyzet biztonsága továbbra is a vállalat legfontosabb prioritása, amely továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a kialakuló helyzetet az illetékes hatóságokkal együttműködve”.

Egy másik légitársaság, az Austrian Airlines csak a múlt héten indította újra Izraelbe tartó járatait, és szintén törölte hétfői járatait.

Izrael nem zárta le légterét a rakétatámadások nyomán, a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren kisebb-nagyobb késésekkel, de továbbra is fogadják és indítják a nemzetközi repülőjáratokat. Joáv Kis izraeli oktatási miniszter hétfőn bejelentette, hogy kedden sem lesz tanítás az iskolákban az Iránból Izraelre lőtt rakéták miatt, de előkészületeket tesznek az iskolák szerdai megnyitására, amikor kis csoportokban újrakezdik a frontális oktatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG